Belföld

Kiszállt az autóból, majd lehúzta egy részegen fetrengő nő ujjáról a gyűrűt

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy 24 éves férfit, aki pár héttel ezelőtt egy utcán fekvő, erősen ittas nő ujjáról lehúzta a gyűrűjét, amit ezután egy régiség kereskedőnek adott el. A férfit 2 év 6 hónap fegyházra ítélte őt a bíróság elsőfokon.

A tényállás szerint a fiatalember augusztus 3-án, fényes nappal a XXI. kerületben felfigyelt egy  járdán fekvő, erősen ittas, és ebből adódóan védekezésre képtelen állapotban lévő nőre. A férfi kiszállt az autójából, odalépett a nőhöz, majd lehúzta az ujjáról az 5 ezer forintot érő gyűrűt. Ezután visszaült az autóba, majd elhajtott.

A férfi a sértett gyűrűjét ezerötszáz forintért eladta egy régiség kereskedőnek. Egy szemtanú által adott személyleírás alapján azonban a rendőrök rövid időn belül elfogták.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítás alapján a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét, és ezért őt kifosztás bűntette miatt 2 év 6 hónap fegyházra ítélte, egyúttal megállapította, hogy a többszörösen büntetett előéletű férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik