Belföld
Nyíregyháza, 2013. december 2.
Pócsi Tamásné kikészíti a gyógyszereit anyósának, a 94 éves Pócsi Lászlónénak nyíregyházi otthonukban 2013. december 2-án. A család nyolc éve részesül ápolási díjban, amelynek összege 2014. január 1-jétõl emelkedik. Több mint ötezer forinttal, csaknem nettó 40 ezer forintra nõ az emelt összegû ápolási díj, és a kormány bevezeti a kiemelt ápolási díjat, amelynek összege nettó 48 ezer forint lesz.
MTI Fotó: Balázs Attila

Napirendre veszi a kormány az ápolási díj ügyét

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2018. 08. 28. 16:03

Korábban a témában:

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a mai napon több érdekvédő szervezet, így az Autisták Országos Szövetségének, az Értelmi Fogyatékosok és Segítők Országos Szövetségének, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének, valamint a Siketvakok Országos Szövetségének a képviselőjével tartott egyeztetést az ápolási díjról, írja keddi közleményében az EMMI.

A kormány fontosnak tartja a hozzátartozóikat ápolók, gondozók megbecsülését és a szakmai egyeztetések lezárását követően várhatóan ősszel veszi napirendre az ápolási díj ügyét

– fogalmaztak.

„Amíg menni tudok, nem adom otthonba a lányomat”
Katalin 38 éves kétgyermekes édesanya. Az éber kómában lévő asszonyt négy és fél éve édesanyja ápolja egy barcsi társasház apró lakásában. Kevesebb, mint havi 110 ezer forintból élnek. Az anya fáradozása Magyarországon nem számít munkaviszonynak. Videó.

Mint írták, a konstruktív megbeszélésen az érdekvédelmi szervezetekkel közösen áttekintették a javaslatokat az otthoni gondozásra szorulókra vonatkozóan. A konkrét intézkedések kidolgozása során a kormány számít az érintett képviselők közreműködésére; a szakterület a továbbiakban is tárgyalásokat folytat az érdekvédelmi szervezetekkel.

A kormány mindig is fontosnak tartotta és tartja, hogy minden segítséget megadjon a rászorulóknak és a hátrányos helyzetűeknek. 2010 és 2018 között 63 százalékkal, 37.050 forintról 58.680 forintra nőtt a legsúlyosabb állapotú hozzátartozót gondozók ellátása. Idén januártól a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok havi 50 ezer forintos kiegészítő támogatást kapnak, illetve a bruttó díjakból nyugdíjjárulékot is fizet az állam, így az érintettek nyugdíjjogosultságot is szereznek.

Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Meghalt Princz Gábor

Asian guy pulling warm pant, concept of sexuality problem or weight loosing

Mi okozza a reggeli merevedést?

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.