Belföld

Zöld teának álcázva, légi úton hozatták a kábítószert Kenyából Magyarországra

A Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat egy magyarországi lakóhelyű nigériai állampolgár és egy londoni lakóhelyű, szomáliai származású brit állampolgár ellen, akik egy khat nevű drog Kenyából Magyarországra csempészetével, majd európai terítésével foglalkoztak – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A vádirat lényege szerint a magyarországi lakóhelyű nigériai állampolgár egy magyar cég ügyvezetőjeként – bűntársai instrukciói szerint – a cég nevében 2015. decemberétől 2016. áprilisáig több alkalommal zöld teaként álcázott úgynevezett khat nevű drogot rendelt meg légi úton Nairobiból Budapestre, majd annak vámkezelését elintézte.

Az elsőrendű vádlott az összesen 12 alkalommal behozott,  mintegy 2500 kilogramm össztömegű kábítószert.

A küldemény valós tartalmáról információval nem rendelkező magyar fuvarozó cég megbízásával Ausztriába, Dániába és az Egyesült Királyságba a társaihoz – utóbbi esetében a brit állampolgár másodrendű vádlotthoz – szállíttatta, akinek féltestvére volt az, aki Kenyából a szállítás útvonalát megszervezte, köztük elsőrendű vádlottat is utasításokkal látta el.

A bűntársak a csomag feladását követően a leplezés érdekében menet közben változtattak a konkrét  úti célon, illetve Bécsben egy bérelt raktárhelyiséget is fenntartottak az áru tárolására.

A fordulat akkor következett be, amikor az árut szállító magyar fuvarozó cég sofőrjét 2016 márciusában Dovernél az angol hatóságok, majd április elején a német-dán határon a dán hatóságok ellenőrzés alá vonták és megtalálták a raktérben a kábítószert.

A vádlottak és bűntársaik arra gyanakodtak, hogy a magyar fuvarozó cég „eltérítette” a szállítmányt, ezért másodrendű vádlott Magyarországra jött azzal, hogy az elsőrendű vádlottnak pénzt adjon a következő Liszt Ferenc repülőtérre érkező –  mintegy 134 kilogramm mennyiségű – szállítmány vámkezeléséhez és saját teherautó bérléséhez.

A megbeszéltek szerint az elsőrendű vádlott 2016. április 18. napján megkísérelte átvenni a szállítmányt a reptéren, de kevés volt a nála lévő, vámkezelésre szánt összeg, ezért 2016. április 19-én a másodrendű vádlottól kapott további pénzösszeggel visszament a reptérre, azonban a 18 kartondoboznyi csomagot már nem tudta átvenni, mert a magyar rendőrség elfogta őt, majd másodrendű vádlottat is.

 A korábban őrizetben, előzetes letartóztatásban, majd házi őrizetben, jelenleg Magyarországon bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottak tettükért akár életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést is kaphatnak.  

Kiemelt képünk illusztráció (MTI/EPA/AAP/AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik