Belföld

Már nem titok, hány titka van az Orbán-kormánynak

Az elmúlt négy évben csaknem 100 titkot gyártottak.

A Zoom.hu közérdekű adatigénylésére a Miniszterelnöki Kabinetiroda elárulta, a 2014-2018-as ciklusban 96 titkos, úgynevezett 3000-es kormányhatározatot fogadott el az Orbán-kormány. Azt nem tudni, miről, mert az ilyen döntésnek nemcsak a tartalma, hanem a címe is minősített adat.

Az adatok ugyanakkor egyre gyorsuló titkosítási tempóról árulkodnak.

A 2014-es nem teljes évben 16 ilyen döntést hozott a kormány, 2015-ben 19-et, 2016-ban 25-öt, 2017-ben 33-at, 2018 májusáig pedig újabb hármat. A negyedik Orbán-kormány 9 titkos határozatot hozott május és július között.

A rendszerváltás óta eltelt 28 évben a kormányok több ezer titkos határozatot hoztak. Nagy részük még érvényben is lehet, mégsem tudható róluk semmi, a Magyar Közlönyben nem jelennek meg,  tartalmukat csak egy szűk kör ismeri.

A második Orbán-kormány (2010-2014) 72 titkos kormánydöntést hozott, míg az utolsó, baloldali kormányok 2006-2010 között 51 3000-es határozatról döntöttek. A második Gyurcsány-kormány 38 ilyen határozatot fogadott el, a Bajnai-kabinet további 13-at.

A jelenlegi kabinet ugyanakkor nincs sehol titkosításban, ahhoz képest, hogy a rendszerváltás után az Antall-, majd a Boross-kormány államtitoknak minősítette 2299 döntését. A Horn-kormány már „csak” 486 döntését titkosította.

Államtitkokat cserél a kormány az oroszokkal
Azt nem mondják meg, hogy milyeneket.
21 századvéges a kormány legszigorúbb titkait is ismerheti
Pintér Sándor belügyminiszter válaszolt Fodor Gábor írásbeli kérdésére, neveket nem említett.

Kiemelt fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik