Meg nem értett költőből lett megkerülhetetlen bérgyilkos a Patkány

Jozef Rohác az 1956-os magyar szabadságharc előtt egy hónappal, szeptember 6-án született Léván, az akkori Csehszlovákiában. A költőként, irodalmárként szárnyait próbálgató bűnöző végül Fogász, illetve Patkány nevek alatt olyan brutális „akcióművésszé” vált, akinél nem számított, hogy kitől milyen elkövetési módot – vagy vallomáskor: érvelésmódot – vett át, ahogy az sem, hogy

kinek az érdekében végzett ki embereket, nyomorított meg vétlen áldozatokat és családjukat.

A kelet-európai művész értelmiségiek között jócskán találunk szekértáborokhoz való tartozás miatt aprópénzre váltott hitet, irodalmi ambíciók beteljesítése helyett politikai ízű vagdalkozást szélkakas módjára. Ha Martin Mózer könyvében odáig megy, hogy Rohác egy üldözött, meg nem értett költő, akkor kénytelenek vagyunk különböző valóságok intertextuális (bűnözéstörténeti és kihallgatási jegyzőkönyvi szövegek közötti) viszonyrendszerében azt mondani, hogy bérgyilkosként valójában inkább bértollnokra hasonlít, akit ráadásul magyar nyelvismerete és az ország iránti  érdeklődése miatt mindig érdemes összevetni a hazai szervezett bűnözőkkel.

A szocialista Csehszlovákiában terrorizmus és emberrablás miatt ült, azonban a rendszerváltás számára is nagy lehetőségeket hozott. A bársonyos forradalom egyik eredményeként megjelent a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) mozgalom, amelynek egyik szószólója kívánt lenni. Az akkori államelnök, Václáv Hável által kihirdetett amnesztia a szocialista korszak bebörtönözöttjeinek jelentős részét – egyfajta hurráoptimista, antikommunista, liberális szellemiségű vágytól vezérelve – politikai üldözöttekként azonosította, akikre pedig ez mégsem volt igaz, azoknál is az eljárások törvénytelenségét hangoztatták.

Magyarországon a háveli hagyományokra is rájátszó Göncz Árpád miatt az Országgyűléshez fordult az úgynevezett „elítélt társadalom”. Ladányi Attila és Nemes László visszaeső betörők Ritók Imre egykori sikasztóval közösen petíciót írtak, amelyben zendülést és munkamegtagadást is kilátásba helyeztek, ha az ítéleteiket nem vizsgálják felül. De leginkább az amnesztiában bíztak. Ahogy a csehszlovák oldalon Rohác szószólóként jelent meg, úgy Magyarországon az a Ladányi tűnt fel az elítéltek érdekvédelmi szószólójaként, aki Bócz Endre szavaival élve a szocialista jellegű szervezett bűnözés egyik megteremtője volt. Az 1970-es évek derekán nagymérvű raktárbetöréseknek köszönhetően feketén beszerzett áruval látták el a vendéglátó-ipari egységeket, illetve később páncélszekrényeket tanultak meg felnyitni, hogy még komolyabb összegek felett diszponáljanak. A Négy páncélosnak nevezett legénységét Ladányi Attila vezette, Gróf Ferenc és Kenessey Ervin mellett pedig a fiatal Drobilich Gábor dolgozott a bandában. De míg idehaza az érdekvédelmi feladatokban Ladányi Attila hiteltelennek tűnt, mint aki 43 évesen harmadik börtönbüntetését is egy 16-szoros betöréssorozat miatt tölti,

Jozef Rohác megszólította a csehszlovák ellenzéki értelmiségi szíveket és sikert aratott.

Mi különböztethette meg Rohácot a későbbi magyar partnereitől egy ilyen kiélezett helyzetben, mint a rendszerváltás?

Sajnos a gyerekkoráról rendkívül keveset tudunk, Gustáv Murín újságíró kutatásából tudható, hogy fiatalkorában művészi ambíciókat dédelgetett, szerelmes verseket is írt. Miután az ipari szakközépiskolába nem vették fel, időszakos munkákat vállalt, például sofőrködött, azonban a nősülése miatt pénzre volt szüksége. Már katonai szolgálatát töltötte, amikor egy gépkocsilopás miatti ítéletét kellett leülnie. A kisszebeni börtön úgynevezett kis letöltőháznak számított, azonban még a második világháború alatt hírhedtté vált az ott megengedett fegyelmező eszközök miatt.

Legendás túszejtés

Rohác az időközben megszületett lánya és fia miatt is vállalt betöréseket. A ’80-as évek derekán megérett benne a gondolat, hogy a szlovák miniszterelnököt, Peter Colotkát ejti túszul. Ugyanis feleségével összekülönböztek, elköltözött, munkát pedig nem vállalt. Végül 1985-ben el tudta rabolni az egészségügyi miniszer helyettesét, Imrich Hatiart. Túszként használta az Ausztriába való átjutás érdekében. Ernest Rečkát is bevonta az akcióba, mivel neki nem vonták be a jogosítványát, és mindkettőjük számára ideális megoldásnak tűnt az ország elhagyása. A legenda szerint Rečka egy feldühödött roma család elől menekült, akiknek teherbe ejtette a lányát, majd a közös életről hallani sem akart. Rohác pedig már több betörést követett el, amelyek miatt kereshették.

A fegyverszerzés az emberrabláshoz nem volt könnyű akkoriban, Magyarországon Soós Lajos és társai először egy vám- és pénzügyőrt (1968, Pataki Károly), később egy rendőrtisztet (1979, Gyulai Károly) öltek meg, hogy fegyverhez jussanak. Rohácék a Juraj Dimitrov Vegyi Üzem éjjeliőrét támadták meg, aki ellenállást tanúsított, ezért többször fejbe verték. A célpont kiválasztásánál nem lehettek semmiben sem biztosak, hiszen csak a fekete, 613 típusú Tátra autókból válogathattak, és amikor az egyikre rátámadtak, akkor a sofőr elmenekült, míg Hatiar miniszterhelyettesnek dulakodás közben véletlenül elsült a fegyvere, de a golyó szerencsére csak a cipője sarkát érte a későbbi túsznak.

A Roháchoz fűződő legendák szerint az eredetileg sofőrként alkalmazott Rečka helyett ő maga ült a volán mögé, ám nem tudott hátramenetbe kapcsolni, így kézzel tolta meg a kormányzati limuzinnak számító Tátrát. Ennek a csehszlovák vígjátékízű fordulatnak azonban semmilyen alapja sincs. Utólag eldönthetetlen, hogy véletlenszerűen, egy rossz kanyar miatt vagy célzatosan kötöttek-e ki a Pozsony-Berg osztrák-szlovák határátkelőnél. Mindenesetre a szlovák határőrök az időközben megérkező rendőrökkel és titkosszolgálati munkatársakkal együtt feltartották őket.

A Pozsony-Berg osztrák-szlovák határátkelő

Az órákig tartó túszhelyzetet az indukálta, hogy már az első sorompó is fémből volt. Ezt Rohácék nem feltétlenül tudhatták, így valószínűleg nem kívánták megkockáztatni, hogy gépkarabélytűz kíséretében hagyják el az országot. Hatiar rosszulléte miatt gyógyszert kaptak, illetve vizet és cigarettát a fogva tartók. A mai napig homályos módon a titkosszolgálat emberei kiderítették, hogy kik ülnek az autóban, így Rohác családját is a helyszínre hozták, de a testvére szavai hatástalannak bizonyultak.

A kocsi ablakai le voltak fedve az ülések alatt talált újságokkal, a többi között egy pornómagazinnal. A titkosszolgálat emberei osztrák diplomatáknak adták ki magukat, fel is nyitották nekik az első sorompót, viszont a túszt nem voltak hajlandó átadni Rohácék. A kerekek kilyukadtak az útra fektetett tüskeszőnyegen, így végképp patthelyzet alakult ki.

Rohác először vállalni akarta a halált, majd Rečkával együtt végül megadták magukat,

Hatiar pedig zokniban futott el az autótól.

Az elfogásukat követően derült ki, hogy Rohác már régóta a Miloš Lukáč nevet használja, egy ilyen névre kiállított személyigazolvánnyal rendelkezett, amelybe a saját fotóját ragasztotta.

Rohácnak egy sokkal kevésbé feltűnő, a sikert talán jobban garantáló külföldre szökési módszer is felmerülhetett a fejében, viszont a szociopátiás jegyeket mutató, cezaromán személyiség nehezen tudott volna meglapulva eltűnni.

Politikai fogoly?

Tizenhárom évnyi börtönbüntetést kapott. Korábbi betörései és az éjjeliőr megtámadása ellenére politikai fogolynak tartotta magát. Először az ítélethirdetésre várva, a Pozsonyi Igazságügyi Palotából próbált megszökni, de cellatársa feldobta, majd az illavai börtönben két társával együtt szökött meg. Csak neki sikerült a Vág folyóig eljutnia, ahonnan pincékbe és hétvégi házakba való betörés révén ruhát és pénzt szerzett. Később az Ostrava irányába induló tehervonatokra akart felszállni, nem várta meg annak a gépkocsinak az elhaladását, amiben két titkosszolgálati tiszt ült, akik Rózsahegy felé tartottak, hogy lefújják Rohác üldözését, mondván, már biztos Prágában van.

E szerencsés véletlen folytán kapták el a hatóságok, miközben a családja rendelkezett Jugoszláviából feladott, előre megírt képeslappal, amellyel a körözés értelmetlenségét akarták a bizonyítani a rendőrségnek. A lipótvári börtönbe helyzeték át, büntetését 11 hónappal megtoldották. Az itt szolgálatot teljesítő

börtönőrök feltehetően sorozatosan kínozták, hiszen a szökésük miatt több mint tíz kollégájukat fokozták le és helyezték rosszabb beosztásokba.

A rendszerváltáskor az illavai és a lipótvári börtönben is eufórikus hangulat uralkodott, hiszen úgy vélték a fogvatartottak, hogy ha visszaesőként értékelik őket, azzal sértik az emberi jogaikat. 1989 decemberében a Nyilvánosság az Erőszak Ellen küldöttsége ellátogatott Lipótvárra, ahol Rohác szoros kapcsolatot alakított ki L’ubomir Feldek költővel és Martin Milan Šimečkaval, aki 1999-től 2006-ig a SME főszerkesztője volt. 1990. január 1-ével viszont Hável elnök döntése értelmében éppen a nem az I. pont alá tartozó politikai foglyok (szökés, kémkedés, terror miatt elítéltek) kerültek szabadlábra, hanem az úgynevezett köztörvényesek, míg a politikaiak számára egy évvel rövidült le a büntetés. A háveli örökség egyik máig vitatott és fájó pontjáról nem tudható, hogy a titkosszolgálat mennyiben tudott vagy éppen nem tudott nyomást gyakorolni az elnök döntésére, azonban a korszakban úgy tűnt, hogy a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalma teljesen súlytalan volt. Ironikus módon Rohác éppen az oly vágyott politikai státuszával nem volt elfogadható, amíg Magyarországon a köztörvényes múltjuk ellenére véleményük szerint jogtalan eljárások alatt sínylődő magyar szervezett bűnözők a politikai fogvatartotti státuszért adtak volna meg mindent.

Rohác mögött viszont ott volt a család, ahogy egy rendes maffiaregényben elvárjuk, így amikor sikertelen szabadlábra helyezésénél a büntetés-végrehajtás titokban kívánta tartani, hogy hova vitték, egy kicsempészett levél segítségével hírt adott magáról Nyitráról, és családja segítségét kérte. Bátyja, Stefán kapcsolatba lépett Peter Uhllal, a Polgári Fórum prágai vezetőjével, valamint a már Rohác hatása alá került költővel, Feldekkel is. František Mikloško kézbesítette a Nyilvánosság az Erőszak Ellen nevében Hávelnek a kérelmet,

így 1990 nyarán szabadon engedték.

Zavaros, hogy az 1990-es évek elején hol tartózkodott, egy rövid időt biztosan töltött Olaszországban, ahol szőlőszüretelést is végzett. Talán a maffiahagyományok miatt, talán újbóli családalapítás állt a háttérben, mindazonáltal 1992-től folyamatosan gondja volt az igazságszolgáltatással. Miloš Žiaktól kért segítséget, akit a Nyilvánosság az Erőszak Ellen kapcsán ismert meg, és ebben az időszakban is kultúrdiplomáciai feladatokat vállalt Pozsonyban. Állítólag vörös higannyal próbált kereskedni, ami önmagában nem fegyver, nukleáris robbanóanyagokhoz használatos katalizátorként emlegették.

Később kidobóként dolgozott Léván, ahol viszont többször a nyílt utcán alkalmazott erőszakot. A magyar szervezett bűnözői körökhöz hasonlatos módon próbált érvényesülni: Tasnádi Péterhez hasonlóan egy kisebb kastély építésébe fogott Léván, illetve Tanyi György Mercedes-szeretétéhez hasonlóan egy SL 600-as típusú kabrióval furikázott a környéken. Presztízsberuházásokkal, valamint

luxuscikkek felmutatásával egyértelművé tette, hogy az alvilági életben, elsősorban pénzbehajtásban és bérgyilkosságokban lehet érdekelt. 1996-ban már megvádolták egy házaspár kivégzésével, de ekkor feltehetően egy társának fizetett tetemes összeg fejében megszabadult a gyanúsítástól, és más ülte le helyette a börtönbüntetését.

Patkány, Sapka, Fogász

Rohác ügyesen ismerte fel, hogy nem érdemes szervezett bűnözői csoportot szerveznie maga köré, hiszen e csoportok élettartama sok esetben az egy évtizedet sem érte el, azonban a megjelenő új bandák miatt

mindig lesz igény a kivégzőkre. Az egykor irodalmi babérokra törni szándékozó betörőből így lett bérgyilkos,

aki bárki számára felbérelhető. Ekkor kapta a beceneveit.

• A Patkány egyfajta nomen est omen, ami az erkölcsiségére, és egyben a kegyetlenségére is utalt.
• A Sapka becenév alapjául az szolgált, hogy minden új munkához egy másik sapkát vásárolt, hiszen ebben az időszakban már teljesen kopaszként élt. A sapkagyűjteményét a lévai rezidenciáján később meg is találták.
• A Fogász nevet pedig azzal érdemelte ki, hogy a szerszámait és fegyvereit előszeretettel hordta egy fogásztáskában.

Feltehetően több szlovák maffiafőnöknek és államférfiakhoz kötődő személyeknek is vállalt szolgálatot, így került kapcsolatba magyarországi bűnözőkkel is.

Róbert Remiáš 1996. április 29-én robbant fel az autójában, amikor Pozsonyban egy hármas útkereszteződésnél állt. Remiáš volt az összekötője annak az Oskar Fegyveresnek, aki a titkosszolgálat tagjaként azonosította magát, amikor bevallotta, hogy köze volt az új szlovák köztársasági elnök fiának, ifjabb Michal Kováčnak a külföldre juttatásában.

A robbantás során végzett nyomozásnál a szálak Imrich Oláhhoz vezettek, illetőleg Roháchoz, akivel kapcsolatban előkerültek olyan hírek, hogy még sorkatonai szolgálata alatt tűzszerészi ismeretekre tett szert, azonban az autólopási ügy, illetve az akkori börtönbüntetése mellett nehezen hihető, hogy a hadsereg így képzelt volna el egy ideális robbantási szakembert.

A máig vitatott Omega-hadművelet (a szlovák titkosszolgálat a magyar belpolitika meggyengítésével próbálta a NATO- és az európai uniós csatlakozást elodázni) kapcsán is előszeretettel emlegetik a nevét, ám ebben a konstellációban úgy tűnik,

mintha az Aranykéz utcai robbantást szervezett bűnözői körök akaratából hajtotta volna végre, míg az ezzel egy időben az FKgP (Torgyán József) és a Fidesz vezetői (Áder János, Szájer József) elleni merényleteket a szlovák kormány számára.

Hiába, hogy a 2010-es évekig a hivatalos lakóhelye Léván volt, szlovák állampolgárként Rohác az 1990-es években egyre gyakrabban járt Magyarországra, majd 1995-ben Zsovár Imre segítségével került közelebbi kapcsolatba Drobilich Gáborral, az Energol Rt. egyik igazgatójával. Drobilichnak köszönhetően az Energol M5-ös melletti nagykőrösi telephelyének rendszeres őrző-védő szolgálatát látta el több társával, így a később az Aranykéz utcai robbantás miatt hírhedtté vált Josef Hamalával együtt.

Az őrzési munka során került kapcsolatba Portik Tamással, aki akkor a közkeletű hírekkel szemben nem a gázolajszőkítési munkálatokban vett részt, sokkal inkább a háztartási tüzelőolaj és a gázolaj szállításához, a logisztikához és a vöröses jelzőanyag kiforralásához szükséges telephelyek biztonságát garantálta Ferencsik Attila és Drobilich mellett. Portik feltehetően kisajátította a kapcsolatát a Fogásszal, Zsovár Imréék felé úgy közvetített, mintha nem szívesen látná Rohácot az országban, viszont vele személyesen továbbra is tartotta a kapcsolatot.

Jozef Rohác neve feltehetően először a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályán merült fel, amikor a Seres Zoltán elleni merényletkísérlet miatt kihallgatták Szemán Józsefet, aki Portik korábbi kapcsolatának tekinthető. A Seres elleni 1999-es sikeres merényletet megelőzően, 1997. június 3-án  volt egy másik próbálkozás, amikor az áldozat Bentley típusú autójára a XVIII. kerületi Tulipán utca 5. szám előtt többkilónyi robbanóanyagot szereltek fel, ami a kocsi elindulása után a rossz rögzítés miatt leesett, így Seres Zoltánon kívül a kocsiban tartózkodó Oláh Csaba is életben maradt.

Feltehetően Szemán József ennél az ügynél említette elkövetőként Rohácot. A Fürge becenévre hallgató férfi a hatóságoknak azt is megjegyezte, hogy

ha Budapesten merényletet követnek el, akkor Rohác személye megkerülhetetlen.

A későbbi kivégzéseknél is Jozef Rohác nevét említette elsőként. Az Aranykéz utcai robbantás – amelynek célpontja Boros Tamás volt – kapcsán kihallgatatott Zsovár Imre is előszeretettel emlegette Rohácot, gyanúsítottként viszont csak 15 évvel később hallgatták ki. (Zsóvár elsősorban csalási és zsarolási ügyekben volt érintett, és a hatóságok egyik leghasznosabb tanújává vált az elmúlt időszak bűnügyeiben.) Rohác ebben az időszakban egyaránt jó kapcsolatot ápolt az Energol és a gépkocsi-kereskedelemmel foglalkozó Conti Car csoport tagjaival – márpedig Boros róluk tett terhelő vallomást. Tovább bonyolítja a szálakat, hogy Rohác a kecskeméti maffiapert indukáló leszámolás tervezett áldozataival is jó viszonyban volt.

Rohác beépülését a magyar alvilágba jól szemlélteti, hogy korábbi bűntársa is összekapcsolódott a magyar szervezett bűnözés emblematikus figuráival. A Gyárfás Tamással szembeni vádak (őt gyanúsítják Fenyő János megöletésével) miatt újból érdekessé váló Imrich Kollár – aki állítólag beszélgetések felvételével megzsarolta a médiavállalkozó-sportvezetőt – már az 1990-es években áttételesen, strómanokon keresztül Ferencsik Attilával közös cégben volt érdekelt. Kollár a nyitrai alvilág fontos tagja volt, valamint a Besztercebányán székelő szlovák maffiavezérnek, Mikuláš Černáknak a jobbkeze. Černák érintett volt a dunaszerdahelyi maffia átalakulásában is, mivel a Papa Joe-ként ismert Pápay Tibor mellé állt, amikor Sipos Milán és Vida Tamás segítséget kért, amiért közös pénztárnokukat hidegvérrel kivégezték. Černák úgy fogadta Sipost, hogy már Pápay Tibor ott ült az irodában, és Sipos nem is hagyta el élve a helyszínt.

Az 1999-es Fontana bárbeli merénylettel lezáruló korszak után a triumvirátus egyetlen életben maradt tagja, Vida a csehszlovák titkosszolgálat egykori tisztje is csak 2000. január 15-ig húzta. Ebből látható, hogy a szlovák oldalon Černák egy Drobilich vagy Portik színtű vezetőnek számított. Talán így még érthetőbb, miért volt fontos, hogy Rohác 1998. február 11-én fél hatkor, Fenyő János kivégzésekor a Margit utca 4. szám előtt legyen, illetve 1998. július 2-án déli 12 óra előtt pár perccel megjelenjen az Aranykéz utcában.

Fitalkori bűnügyeiből, az amnesztiáért küzdő élharcosi múltjából, illetve a rendszerváltás után a gyorsan változó szervezett bűnözői csoportok meghatározó embereinek kivégzéséből, költőből bérgyilkossá váló karrierjéből kitűnhet, hogy bármit szívesen elvállal vagy bevállal, hogy ne vetüljön rá sötétség, és ne kerülhessen ki a folyamatos adrenalinőrület alól.

Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI