Belföld

Felcsút mellett három településen választanak ma polgármestert

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Felcsúton, Balmazújvárosban, és Sorkikápolnán polgármestert, Pásztón polgármestert és képviselőket is választanak.

A legnagyobb figyelem természetesen Felcsútra irányul, ahol Mészáros Lőrinc utódját keresik.

Annyi biztos, hogy az áprilisban a tisztségéről lemondott oligarchává emelt polgármester utódja is egy Mészáros lesz: a Fidesz Mészáros László Istvánt indítja, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig egy azonos nevű jelöltet, Mészáros László Jánost nevezett.

Mészáros László János: Felcsúton vannak ellenzékiek, de már nem járnak a kocsmába
A Kétfarkú Kutya Párt színeiben indul a felcsúti polgármesterségért, a helyben jól csengő vezetéknév mellett villanyszerelői végzettséggel is rendelkezik, de nem számít arra, hogy ő lesz Mészáros Lőrinc utódja. Interjú.

Balmazújvárosban azért kellett időközi választást kiírni, mert a polgármestert, Veres Margitot áprilisban hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt jogerősen öt év börtönre ítélték. A településen 14137-en jogosultak szavazni, ők négy jelölt közül választhatnak. A jelöltek közül három függetlenként indul, egy pedig a Magyar Munkáspárt színeiben.

A Vas megyei Sorkikápolnán az időközi választást a polgármester halála miatt írták ki. A tisztségért két független jelölt indul, a faluban 205 választásra jogosult adhatja le a voksát.

A Nógrád megyei Pásztón polgármestert és képviselőket is választanak, mert a település képviselő-testülete április végén feloszlatta magát. Az időközi választáson a Fidesz-KDNP jelöltje és két független jelölt indul. A nyolc önkormányzati képviselői helyre 39-en pályáznak. A csaknem tízezer lakosú nógrádi városban a szavazatra jogosultak száma megközelíti a 7700-at.

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik