Belföld

Kis híján tragédiával végződött egy kocsmai verekedés Kiskőrösön – véresre vertek egy testvérpárt

verekedes(2)(430x286)(1).jpg (verekedés)
verekedes(2)(430x286)(1).jpg (verekedés)

A Kiskőrösi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság, súlyos ,és könnyű testi sértés miatt vádat emelt három férfivel szemben, akik véresre vertek egy testvérpárt az egyik helyi presszóban.

A soltvadkerti testvérpár a szórakozóhelyen tartózkodott, ahol szintén ott szórakozott az ügy három vádlottja, egy 27 éves tabdi férfi, valamint két 28 éves kiskőrösi társa. Hajnali 3 óra körül a fiatalabb vádlott a pultnál ülő testvérpárhoz lépett azzal, hogy hívják meg őt egy italra.

A sértett azt válaszolta, hogy „ha tíz fekvőtámaszt lenyom, akkor lesz itala”. Ez a válasz nem tetszett a 27 éves vádlottnak, és vita alakult ki közöttük. A testvérpár másik tagja a vitatkozók közé állt, megpróbálta őket csillapítani. Ekkor azonban az italt követelő férfi felkapott a pultról egy poharat, és azzal a békítő szándékkal fellépő fivért úgy arcon vágta, hogy a pohár eltört, és a sértettnek vérzéssel járó többszörös vágott, illetve fülsérülést okozott.

Ezt követően teljesen elszabadultak az indulatok. Az italt követelő férfi társai is bekapcsolódtak a vitába. Egyikük felkapott egy fotelt, és azt a vérző fivérhez vágta Ezután a három támadó a másik testvérre támadt, a tánctér felé húzták, majd ütni és rugdosni kezdték. A férfi 8 napon belül gyógyuló mellkasi sérüléseket szenvedett.

A vágott sérüléseket szenvedő testvére megpróbált neki segíteni, de erre ököllel orrba vágta az egyik támadó. A vágott sebzéses sérüléseken kívül neki a fültőmirigye is súlyosan zúzódott, amely 8 napon túl gyógyult. A balhénak a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget.

Az ügyészség a vádlottakat csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével, ezen felül egyiküket súlyos testi sértés bűntettével, míg két másik társát könnyű testi sértés vétségével vádolja. Velük szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Mindhárom férfi bűnösségéről a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik