„Nem lesz torkosborz”, ezt ígérte április hatodikai interjúnkban Vona Gábor akkori Jobbik-pártelnök.
Aztán megrendítő torkosborz lett a választás a teljes ellenzék számára, majd jött Vona lemondása, visszavonulása, eltűnése.
Horthy-Kádár mix
Ma jött el a nap, hogy előbújt, újságírókkal ült le Vona, s bejelentette: tényleg végleg visszavonult a politikától.
Ez a „végleg” nála most a „belátható időn belült jelenti”. Valamint azt, hogy se pártelnök, se országgyűlési képviselő, se főpolgármester, se EP-képviselő nem akar lenni. „Nem szorítottam a fejemet a párnába bőgicsélve, hogy nem lehettem miniszterelnök.”
Úgy véli, Trump, Putyin és Orbán ma trend a politikában, „veszternpolitika fut a világban, a politikus belép a kocsmába, lő, aztán rendel” – e korszellem kiváló felismerője és alkalmazója a Fidesz-elnök, „nem Orbán teremtette meg a magyar társadalmat, hanem a magyar társadalom Orbánt”.
A miniszterelnök sikerét abban látja, hogy „összemixelte Horthyt és Kádárt, aztán kitöltötte az emberek poharába és ízlett az országnak”.
Ezzel együtt azt mondja, „egyszer csak összedől a rendszer”, méghozzá valószínűleg egy nemzetközi trendfordulótól.
A magyar politikában nem látom azt az energiát, ami leválthatná Orbánt, sőt azt az energiát sem látom, ami képes túlélni a NER-t.
A parlamenti politikát egyre értelmetlenebbnek tartja. „Amorális emberek és futóbolondok jelennek meg a pártokban.”
Utólag se bánja, hogy a Jobbik elfogadta Simicska Lajos segítségét. „Nem volt más lehetőségünk. Kinyíltak kapuk a Magyar Nemzetben, a Hír tévében, éltünk vele. Akkor sem értünk volna el jobb eredményt, ha becsapjuk az ajtót.”
Simicska Lajossal, meséli, a Magyar Nemzet szalonjában találkozott utoljára, „hitelesnek tűnt számomra, amikor arról beszélt, hogy felelőssége van a rendszer felépítésében, s szerepe kell legyen abban is, hogy lebontsa azt”. Azt nem tudja, Simicska hitt-e Orbán bukásában, „de mi a Jobbikban hittünk a NER lebontásában”.
Vona vlog
Vona most blogot (pontosabban vlogot, videoblogot) indít, az első poszt holnap kerül ki, így akar hatni a közéletre, de azt nem tudja, „ez radar alatt lesz-e vagy radar fölött”; heti egy hat-nyolc perces mozgóképes dolgozatot tervez. Reméli, hatása így akár nagyobb is lehet, mint pártelnökként, amikor „csupán” a jobbikosok köre volt a célcsoportja.
Vona azt mondja, „szeretném magam jól érezni ebben a szerepben, egyszerre leszek a média szereplője és készítője”.
Bízik cégek szponzorálásában és közösségi támogatásokban is reménykedik; azt mondja, akár a 2Rule ajánlatát is megfontolná (ez alighanem irónia).
Egyelőre tartalékaiból él, több millió forintot nyert sajtóperekben. Azon egyelőre nem gondolkodik, hogy „normális állást” keres, „nem kaptam multitól megkeresést”, bízik benne, hogy a vlogból nő ki a megélhetése.
A vlog alapja Vona félmilliós Facebook-oldala lesz, instagramos jelenlétét is felfuttatná.
Felemlíti, hogy személyében is számos támadás érte, a választási hajrában drón repült a kertje fölé, valamint elpusztult a macskája, „nem volt rajta külsérelmi nyom”.
Játék és romák
Blogjában nem a politika lesz a középpont.
Elsőként szívesen foglalkozna a gamification témájával. (Ha valaki nem ismerné a kifejezést: ahogy a Wikipédia írja, az angol game [játék] szóból és a ‑fication [valamilyenné alakítás] végződésből nőtt ki, szó szerint játékszerűvé tétel, játékelemek alkalmazását jelenti az élet játékon kívüli területein, hogy a folyamatokat még érdekesebbé és lebilincselőbbé tegye.)
Ennek kapcsán mondja, hogy személyesen, személyiségében hosszú utat járt be a 2010 körüli gárdázós, cigányozós világtól a néppárti, befogadó gondolkodásig. „A politikában már nem tudok olyan hasznos lenni, mint amilyen lenni szeretnék.”
LMP-Jobbik szövetség
Szóba kerül, hogy 2016-ban felajánlotta Schiffer Andrásnak, hogy huszonegyedik századi pártokként fűzzék szorosra a Jobbik és az LMP szövetségét, „de sajnos nem hittem eléggé ebben”. A közeledésre Vona most is érez fogadókészséget mindkét pártban, „hogy mire összeomlik a NER, ott legyen az alternatíva”.
A Jobbik előtti legnagyobb kihívásnak nem „az ÁSZ-bírság kiköhögését” tartja, hanem a társadalmi apátiát, „azt, hogy tudnak-e olyat mondani a pártok, ami hihető reményt mutat föl az embereknek”.
Kiemelt kép: Bielik István/24.hu
