Belföld

Milliárdos pert bukott a nyíregyházi önkormányzat

nyhaza1 (szmogriadó, nyíregyháza)
nyhaza1 (szmogriadó, nyíregyháza)

A Nyíregyházi Törvényszék arra kötelezte Nyíregyháza önkormányzatát, hogy 1 milliárd 199 millió 523 forintot fizessen 15 napon belül  az Észak-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-nek. Az ítélet nem jogerős.

A szabolcsonline.hu arról ír, hogy a bíróság álláspontja szerint a szabolcsi megyeszékhelyen a helyi autóbusz-közlekedést biztosító, állami tulajdonban lévő cég jogosan és megalapozottan követelte, hogy a város a 2012 és 2016 között szerződésbe foglalt, de ki nem egyenlített csaknem 1,2 milliárd ellentételezést megfizesse.

A bíróság a széleskörű bizonyítás és a szakértők meghallgatása során megállapította, hogy az ÉMKK a helyi személyszállítást hatékonyan végezte, a működési díjakat megfelelően határozta meg.

A társaság és az önkormányzat között megkötött szerződés külön rögzítette, hogy milyen feltételek mellett jogosult az ÉMKK ellentételezésre. A társaság minden évben határidőre elkészítette a beszámolót és eredményelszámolást, azonban az ellenételezést az önkormányzat nem fizette ki.

A társaság pert indított, melyet a bíróság kiemelt ügyként kezelt, és soron kívül, a törvénykezési szünetben hirdette ki az ítéletet. Az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik