Belföld

Szörnyű részletek a kapuvári emberölésről

A főügyészség szerint készült a gyikosságra a férfi. A bíróság elndelte letartóztatását.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés miatt indítványozza a gyanúsított letartóztatását. A megalapozott gyanú szerint a 32 éves terhelt július 27-én este azért kereste fel korábbi barátnőjét, mert nem tudta feldolgozni a szakításukat.

Kapuvárra kést, fémdrótot és bálakötöző zsineget is vitt magával.

A gyanúsított és a sértett azon veszett össze, hogy a fiatal nő  szórakozni indult. A férfi a bálazsinórt hátulról a sértett fején átvetette, és addig fojtogatta, míg el nem ájult.

Áldozata a kórházban életét vesztette.

Az ügyészség szerint a 10 évtől 20 évig vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény gyanúsítottja újra elszökhet, és tartani kell az eljárás meghiúsításától is, hiszen a bűncselekmény eszközeit elrejtette.

Előre kitervelten elkövetett emberölés gyanúja miatt kedden jogerősen elrendelték a férfi letartóztatását. A Győri Törvényszék szóvivője az MTI-nek azt mondta, a Győri Járásbíróság megalapozottnak találta a veszélyt, hogy a 32 éves gyanúsított elrejtőzik, mert a férfi a tett helyszínéről is elszökött és bizonyítékokat igyekezett eltüntetni.

 

A letartóztatásról még kedden dönt a Győri Járásbíróság. 

 

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik