Belföld

Meghalt a kapuvári fojtogató áldozata

A gyanúsított már előre kitervelt emberölésért felel. A bíróság kedden dönt letartóztatásáról.

Meghalt a kapuvári fojtogató áldozata – tudta meg a 24.hu. Lapunk  kereste a rendőrséget, mert a gyanúsított letartóztatásáról kedden döntenek, és így már nem emberölési kísérlet miatt kell felelnie.

A lányt pénteken támadta meg volt barátja. Elmenekült, Csornán fogták el. Később azt mondta, azért bántalmazta a fiatal nőt, mert hiába próbálta rávenni az újrakezdésre. Áldozatát életveszélyes állapotban vitték kórházba.

A rendőrség közben tudatta, előterjesztést tettek B. Gábor letartóztatására, a 32 éves kapuvári lakosnak emberölés miatt kell felelnie, mert a kórházban hétfőn életét vesztette áldozata.

 

 

 

 

A Blikk szerint a fiatal nő családsegítőként dolgozott és ismerősei szerint nem lehetett tőle olyat kérni, amiben ne segített volna azonnal. A helyiek volt barátjáról sem gondolták, hogy bárkinek tud ártani. Korábban a 32 éves férfi beismerte tettét.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés miatt indítványozza a férfi letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik