Belföld

200 millió forintra emelték Gyárfás óvadékát – ezt is kifizeti

Kétszázmillió forintra emelte a másodfokú bíróság Gyárfás Tamás óvadékát. A sportvezető a 24.hu-nak azt mondta, hogy kifizeti a megemelt összeget is. Ez pedig azt jelenti, hogy hamarosan lekerül a lábáról a nyomkövető, és külföldre is utazhat majd.

A Fenyő János médiavállalkozó megöletésével gyanúsított Gyárfás ügyében az elsőfokú bíróság 100 millió forintos óvadékot megállapító határozatával szemben az ügyészség jelentett be fellebbezést. Indítványában az ügyészség arra hivatkozott, hogy a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló gyanúsított személyi körülményeiben nem következett be olyan változás, amely megalapozná a kényszerintézkedés szabályainak enyhítését, másrészt azzal érvelt, hogy Gyárfás bevallott vagyonára figyelemmel az óvadék összege nem alkalmas a gyanúsított eljárási cselekményeken való jelenlétének biztosítására.

A Fővárosi Törvényszék döntése szerint az elsőfokú bíróság végzése túlnyomórészt megalapozott, indokai helytállóak. E szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a gyanúsított személyi szabadságának bizonyos fokú korlátozása továbbra is indokolt, mert megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne. E feltételezést a gyanúsítás szerinti bűncselekmény kiemelkedően magas tárgyi súlya, az ahhoz kapcsolódó büntetési tétel és a gyanúsított rendkívül kedvező egzisztenciális háttere együttesen erősítik. Gyárfás személyi körülményeire és az eljárás során tanúsított magatartására figyelemmel az elsőfokú bíróság megalapozottan ítélte meg azt is, hogy a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye csekélyebb mértékű, így az az óvadék alkalmazása mellett lehetséges a bűnügyi felügyelet során enyhébb magatartási szabályok rögzítése.

A másodfokú bíróság szerint azonban az óvadék mértékének meghatározásakor különös figyelemmel kell lenni a gyanúsítás tárgyát képező bűncselekmény súlyára, a gyanúsított vagyoni helyzetére. Mindezek alapján a Fővárosi Törvényszék az óvadék összegét 200 millió forintban határozta meg, amely összeg a bíróság szerint már arányban áll a gyanúsított vagyoni viszonyaival és megfelelő biztosítékul szolgál a bűnügyi felügyelet szabályainak megtartásához is.

Gyárfás a múlt héten első fokon megállapított 100 millió forintos óvadék kapcsán is azt mondta lapunknak, hogy kifizeti ezt az összeget.

Kifizetem az óvadékot. Mindenemet ráteszem, az otthonomat, bármit, mert nincs veszítenivalóm. Ezt az összeget ugyanis csak akkor nem kapnám vissza, ha megsérteném a bíróság szabályait. De ez szóba sem jöhet, mert soha nem fogok megszökni és mindig a hatóság rendelkezésére fogok állni. Tisztázni akarom magam, nem elmenekülni akarok. Nincs mitől tartanom

– mondta akkor Gyárfás, hozzátéve, nemrég adta el a NAP TV volt épületét a Mészáros Lőrinc-féle ECHO TV-nek, és abból fogja befizetni majd ezt az összeget.

Keretük az úszószövetség volt vezetőjét, hogy kifizeti-e a duplájára emelt összeget, és azt válaszolta, hogy igen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik