Belföld

Kézre kerülhet a nagybányai 5 éves Esztert megerőszakoló kegyetlen gyilkos

„Nincs lelke annak, aki megkínozta a kislányomat” – ezt mondta pár héttel ezelőtt annak a nagybányai ötéves kislánynak az édesanyja, akit megkínoztak, megerőszakoltak, majd megöltek április végén. Eszter szülei végtelenül dühösek és elkeseredettek voltak, hogy még mindig nincs meg a lányuk gyilkosa.

A Máramaros megyei törvényszéki ügyészség szóvivője, Bogdan Gábor a libertate.ro-nak akkor azt mondta, hogy több DNS-mintát is találtak a helyszínen. De figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy meg lettek változtatva a nyomok, mert több ember is belépett a területre, és megmozdították a kislány testét.

Bogdan szerint a korábbi információktól eltérően az 5 éves Eszter nem az elhagyott gyárépületeknél, hanem az üzemhez közeli tömbház előtt játszott a barátaival, amikor eltűnt. És nem elrabolták, ahogy az korábban megjelent, hanem valószínűleg egy olyan emberrel távozott, akit ismert, és akiben megbízott. A román rendőrség hatalmas  erőkkel nyomoz, hogy kiderüljön, ki követte el a borzalmakat. És mostanra óriási előrelépés történt az ügyben.

Ioan Buda országos rendőrfőkapitány beszélt a nyomozás állásáról. Már csak négy gyanúsítottja van a gyilkosságnak, ami meglehetősen nagy előrelépésnek számít ahhoz képest, hogy eddig több tíz személy volt gyanús – rokonok, egy ortodox pópa, a gyermek mostohaapja és több, a környéken lakó fiatal.

A román rendőrök abban is biztosak, hogy az elkövető jó helyismerettel rendelkezett, azaz valószínűleg a közelben lakik.

Mint arról korábban beszámoltunk, április 30-án történt a tragédia. A kislány megebédelt, majd miután elkéredzkedett, elment játszani. Azt mondta, hogy a közelben lévő Phoenix üzem gazdátlan épületeihez megy, ahol rendszeresen megfordult más gyerekekkel.

Eltűnését este hét óra körül észlelte a családja, ezért két testvére elindult megkeresni. Fél tizenkettő körül találtak rá a holttestére. A gyermek félmeztelen volt, több sérülés is látható volt a testén. A kriminológusok szerint a kislányt a gyilkosság előtt megerőszakolta és megkínozta az eddig azonosítatlan tettes. Fején egy hatalmas ütésnyom volt, ez okozhatta végül a halálát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik