Belföld

Rádőlt a fal egy védőfelszerelés nélkül dolgoztatott munkásra – azonnal szörnyethalt

Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ellen a cégvezető és egy targoncakezelővel szemben, akik felelősei annak a szörnyű balesetnek, amikor a ledőlő fal maga alá temette az egyik munkást.

Egy hajdúszoboszlói telephelyen működő cég ügyvezetője és az üzemvezetője elhatározta, hogy a raktárépület belső válaszfalának elbontását a társaság szakképesítéssel nem rendelkező munkavállalóival végeztetik el.

Egy tavaly februári napon  az egyik munkás megkezdte a fal bontását, egy másik pedig targoncával a falat nyomta, hogy ledöntse a meggyengített falrészt. Közben hátrébb tolatott, hogy munkatársai ellenőrizzék a betonkoszorú elmozdulását. Ekkor a fal hirtelen dőlni kezdett és ráesett a mellette álló sértettre. A 39 éves férfi a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette.

A cég ügyvezetője és üzemvezetője a szakképzettség nélküli munkavállalóikra bízták a bontást úgy, hogy részükre nem biztosítottak munkavédelmi oktatást és munkavédelmi felszerelést. Nem rendelkeztek továbbá bontási tervvel, és a helyszínen nem tették szabaddá a veszélyes zónának minősülő területet. Munkavégzést irányító személy hiányában a dolgozók a munkálatokat egyéni elgondolások alapján folytatták.

A cég ügyvezetője és üzemvezetője gondatlanul jártak el, amikor a munkavédelmi és foglalkoztatási szabályokat megszegték, és ezen gondatlanságuk okozati összefüggésben állt a sértett halálával. A targonca kezelője a targonca kezelésére vonatkozó szabályok megszegésével a helyszínen dolgozó személyek életét és testi épségét gondatlanságból közvetlen veszélynek tette ki, tevékenysége nem kapcsolódott közvetlenül a sértett halálához.

A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség a cég ügyvezetőjével és az üzemvezetőjével szemben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége, míg a targonca kezelőjével szemben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. Vádiratában előbbiekkel szemben felfüggesztett fogházbüntetés és a foglalkozástól eltiltás kiszabására, míg a targonca kezelőjével szemben próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik