Belföld

Tudta, hogy Kövér László eddig 1,7 milliót keresett? Na, mostantól 2,4 milliót fog

Ahogy korábban megírtuk, az országgyűlési képviselők kedden megszavazták saját fizetésemelésüket: a döntést a Fidesz-KDNP-n kívül a jobbikosok és néhány MSZP-s is támogatta.

Az RTL Híradó kiszámolta, mennyivel nő a képviselők fizetése az emelés után. Kövér László fizetése például az eddigi 1,7 millióról 2,4 millióra nő majd. Egy bizottsági elnök, aki egyben frakcióvezető-helyettes is, azaz például a fideszes Bánki Erik az eddigi 997 ezer forint helyett mostantól több mint 1,5 milliót kap majd.

Mutatunk néhány ábrát, mennyire érdemelték meg a képviselők a béremelést
A gazdasági bizottság fideszes elnöke megvédte a képviselői tiszteletdíj emelését. Bánki Erik a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók béremelését hozta példaként. Összehasonlítottuk, melyikük munkája mennyit ér az államnak.

Bánki Erik volt az egyébként, aki azt mondta, jár a képviselőknek a béremelés, mivel a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók fizetése is nőtt.

Az új szabályok értelmében Szijjártó Péter az eddigi 1,3 millió helyett augusztustól közel 2 milliót kereshet majd.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik