Belföld
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Augusztustól évente nő a képviselők tiszteletdíja

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 07. 17. 12:00

Elfogadták a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslatot, amely 42 jogszabályt módosít.

A 134 igen szavazattal, 58 nem ellenében jóváhagyott törvény szerint augusztustól évente emelkedik az országgyűlési képviselők tiszteletdíja, amelyet az előző évi átlagbér háromszorosában határoz meg az országgyűlési törvény.

Aki egy állandó bizottság tagja, alapilletménye 1,2-szeresét, aki legalább két testület munkájában vesz részt vagy a törvényalkotási bizottságban foglal helyet, az az alapilletmény 1,4-szeresét kapja.

A frakcióvezetők az alapilletmény kétszeresében részesülnek, helyetteseik annak 1,7-szeresében. Az Országgyűlés elnöke az alapilletmény 2,7-szeresét kapja, alelnökei a dupláját. A jegyzőnél és az Interparlamentáris Unió magyar nemzeti csoportjának elnöke esetében 1,7-szeres szorzóval számolnak.

A képviselők üzemanyagkártyát is kapnak. A budapestiek alapjuttatásként havi 2500 kilométer megtételéhez elegendő forrást kapnak, míg aki több mint 300 kilométerre lakik, 6500 kilométerre elegendőt, de a legnagyobb területi kiterjedésű választókerületek egyéni képviselőinél a keret ennek akár a másfélszerese lehet.

Emelkedik a lakbértámogatás is, a kormányzati tisztséget is ellátó képviselő a jövőben nem kap az országgyűlési törvényben meghatározottnál alacsonyabb összegű javadalmazást.

A miniszterelnök a minisztereknek személyi illetményt állapíthat meg. Azt a kormányfő évente állapítja meg, és minden évben felülvizsgálja. A miniszternek személyi illetmény alkalmazása esetén illetménykiegészítés, pótlék nem jár.

A jogszabály rendelkezik az ügyészeknek járó illetménypótlékok növeléséről is szeptember 1-jétől. Például a legfőbb ügyész vezetői pótléka az illetményalap 400 százaléka, helyetteséé a 300 százaléka, a fővárosi főügyészé pedig a 200 százaléka.

MTA-pénz, szociális temetés, csődtörvény

Az elfogadott javaslat az újonnan létrejött Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) utalja többek között a szakképzést, a Magyar Tudományos Akadémia költségvetési támogatását pedig az ITM költségvetési fejezetébe helyezi át.

A kibocsátási egységek kereskedelmének jogköre is átkerült az innovációért és technológiáért felelős miniszterhez, ő gondoskodik a kiotói egységek értékesítéséből származó bevételek nemzeti éghajlatváltozási stratégiával összefüggésben történő felhasználásáról a zöld beruházási rendszer keretében.

Módosult a csődtörvény: a hitelező hozzájárulása nélkül is megszüntethető a hitelező kérelmére indult felszámolási eljárás, ha az adós a felszámolás kezdetéig igazolja, hogy a felszámolást elrendelő jogerős végzés alapjául szolgáló teljes követelést megfizette a hitelezőnek. Ezt a már folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell, ideértve a hatálybalépéskor már elrendelt azon felszámolási eljárásokat is, amelyek esetében a felszámolást elrendelő jogerős végzést még nem tették közzé, akkor is, ha a megszüntetés tárgyában az elsőfokú határozatot már meghozták.

A gazdasági stabilitásról szóló jogszabály módosításával lehetővé vált, hogy az önkormányzatok a kormány előzetes hozzájárulásával kezességet vállaljanak nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás esetén a többségi tulajdonukban álló gazdasági társaság kötelezettségeire.

Lehetővé vált az is, hogy a kormány az önkormányzati gazdasági társaságok már meglévő adósságügyleteinek szerződésmódosítással vagy adósságmegújítással történő kiváltását akkor is engedélyezhesse, ha azok nem felelnek meg az új ügyletekre vonatkozó követelményeknek, de a meglévőnél kedvezőbb feltételeket eredményeznek a gazdasági társaság számára.

Módosult az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény: a 400 négyzetméter vagy annál nagyobb bruttó alapterületű építmény rendeltetésének kereskedelmivé változtatására vagy kereskedelmi rendeltetésű építmény jogszabályban meghatározott átalakítására csak hatósági engedély alapján van lehetőség. Ehhez be kell szerezni a kormányhivatal szakhatósági állásfoglalását. Engedély hiányában a hatóság megtiltja a kereskedelmi rendeltetésű használatot, és bírságot szabhat ki.

További változás, hogy a szociális temetés jogintézményének hatálybalépési időpontját 2021. január 1-jére tolták ki.

Beillesztették a gyermekvédelmi rendszerbe a tanoda intézményét, a részletes szakmai, valamint a működéssel és finanszírozással összefüggő rendelkezéseket a végrehajtási rendeletekben szabályozzák majd.

Pontosították a kormányülések dokumentálásának szabályait. Az ülésről készült összefoglalót a Miniszterelnöki Kormányiroda őrzi, a dokumentáció anyaga nem selejtezhető, kezelésével és megismerésével kapcsolatban a köziratok, a minősített adat védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló rendelkezéseket kell alkalmazni. Az összefoglaló készítésének, valamint belső kormányzati felhasználásának részletes szabályait és feltételeit a kormány határozatban rögzíti. (mti)

Kiemelt fotó:Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Asian guy pulling warm pant, concept of sexuality problem or weight loosing

Mi okozza a reggeli merevedést?

Meghalt Princz Gábor

Kommentek

Budapest, 2014. október 9.
Korda György és a képen nem látható Balázs Klári énekel a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának rendezvényén Budapesten, a Sas utcában 2014. október 9-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.