Belföld

Letöltendőt kapott, mert több ezer euró kenőpénzt akart adni a magyar útlevelekért

útlevél (útlevél)
útlevél (útlevél)

Egy év letöltendő börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék szerdán egy férfit, aki tisztviselőt próbált megvesztegetni azért, hogy olyanok is magyar útlevelet kaphassanak, akik nem jogosultak rá.

A Kárpátaljáról származó, 64 éves, Budapesten lakó vádlott 2018. március 22-én Szegeden, egy bevásárlóközpontban találkozott a Csongrád Megyei Kormányhivatal egy kormánytisztviselőjével. A beszélgetés során a férfi azt mondta, hogy honosítási okiratok birtokában olyan külföldön élő, de magyar állampolgársággal rendelkező embereket akar magyar útlevélhez juttatni, akik arra nem jogosultak, nem értik és nem is beszélik a magyar nyelvet.

Hozzátette, hogy az érintetteket “néma” személyként kellene kezelni az útlevél igénylése során. A tisztviselőnek ezért fejenként ezer eurót, majd az útlevélkérelem befogadása esetére további kétezer eurót ígért.

Mint arról korábban beszámoltunk a kormánytisztviselő nem fogadta el az ajánlatot és a hatóságokhoz fordult. Kettejük beszélgetését a Nemzeti Védelmi Szolgálat rögzítette.

A férfi a bíróság előtt elismerte bűnösségét. A bűncselekmény elkövetése idején a vádlott ellen – hasonló ügyben – már több éve eljárás folyt felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntette miatt. A férfit időközben a Fővárosi Törvényszék másfél év – három évre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte.
A vádlott és védője enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést, az ítélet így nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik