Belföld

Itt az Orbán Viktor elleni 9 pontos mesterterv

2022-es kihívóját először a főpolgármesteri székbe kell juttatni.

A hvg.hu megszerezte a levelet, amelyben Heiko Kretschmer, az MSZP volt német kampányguruja 9 tételben felsorolta, mi kell ahhoz, hogy a baloldal, áprilisi veresége után, visszavágjon. A német szociáldemokraták egykori ásza a 168 Órának még januárban azt mondta,

egy adagnyi populizmusra a politikai baloldalon is szükség van.

Kretschmer levelében hosszan elemezte az áprilisi választások tanulságait. Arra jutott, hogy a demokratikus ellenzék választási kampányában voltak kedvező jelek, csak kellett volna még két év a sikerhez.

Szerinte Budapest sikertörténet volt, ezért innen kell indítani a visszavágást, 2019-re tisztázni a stratégiát, jövő ősszel Orbán Viktor 2022-es kormányfő-jelölti kihívóját kell már főpolgármester-jelöltként is indítani.

Csak Budapesten vállalható az ellenzék eredménye
Budapesten a 18 választókerületből 12-ben vezet az ellenzéki jelölt jelenleg, itt követhetők az eredmények térképen. 50-60% körüli feldolgozottságnál

A Fidesz ellen ütőképes narratíva lehet a szociális demokrácia, amely mindenkinek tisztességes megélhetést, egyenlő hozzáférést követel az állami szolgáltatásokhoz, hiszen a Fidesz politikája ezt csak a privilegizált rétegeknek biztosítja.

Szerinte Orbán Viktor valójában az EU hathatós támogatásával távolodott el a valódi problémáktól, fordította minden energiáját a menekültellenes harcra. Mivel a Fidesz társadalomképének nincs többsége a választók között, ezért jött a migránsozás, amire rosszul  reagált Brüsszel.

Kretschmer szerint

a magyar civil társadalom és a kozmopolita Európa csak közösen verheti meg Orbán és az illiberális demokrácia koncepcióját.

Aki vissza akarja szorítani a jobboldali populizmust Európában, annak el kell távolítani Orbánt a kormányrúdtól, mert már példaképpé vált a néppárt egy része számára is.

Kretschmer szerint az ellenzéknek építkeznie kell, vidéken is  megerősödni, hogy ott is érdemi kampányt lehessen folytatni.

Ezenkívül közös stratégiára van szükség, méghozzá most. 2021-ben vagy 2022-ben ehhez már túl késő lesz.

Kretschmer szerint a szociális igazságosságban hívő magyarokat csak a nyílt társadalom kérdése osztja meg, ezért a győzelemhez a két csoportot kell megbékíteni.

Az új ellenzéki erőnek többféle hiteles politikus kell, fiatalok és több nő, de alkalmazkodni kell ahhoz is, hogy a polgárok egy részében igény van a keménykezű férfi vezetőre.

Kretschmer szerint az ellenzéknek már most fel kell építenie Orbán Viktor kihívóját, aki főpolgármesterként három éven át mutathatná be a szociálisan igazságos politika előnyeit.

A hvg.hu megkérdezte Kretschmerről a szocialistákat. A nevük elhallgatását kérő pártvezetők kivétel nélkül elégedettek voltak a tudásával, hozzátéve, kevés ideje volt csodát tenni, és nem is mindig tudták megadni neki, amit kért, pénzt, paripát, fegyvert.

Csak az módosult a választási törvényekben, ami a Fideszt zavarta
A választási rendszert feszítő problémák döntő többségére nem kínál megoldást a most elfogadott változtatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik