Az aprócska Baranya megyei Ágon az egyik legnagyobb problémát a házak rossz állapota jelenti. Beázik a tető, szelel az öreg ablak, omladozik a kémény. Nem csoda, hiszen jórészük több mint száz éve épülhetett, és hosszú évtizedek óta nem nyúltak hozzájuk érdemben. Oláh Roland, a Köz-Tér-Háló munkatársa hat éve dolgozik együtt a 170 fős falu közösségével. Először 2012-ben járt Ágon egy TÁMOP-os mélyszegénységgel foglalkozó projekt keretében. Akkor szembesült azzal, mekkora gondot okoznak a lepusztult házak. „Nem tudták magukat rendesen kipihenni a házaikban.”
Lakásfelújítási programjukhoz a Habitat for Humanity nevű szervezetet hívták segítségül. A családok kedvezményesen kaptak építőanyagot a Habitattól, cserébe résztvettek a munkálatokban, illetve besegítettek mások házainak felújításába is.
Jobb, mintha a szomszédtól kérnének
Oláh Roland két éve tért vissza Ágra munkatársaival, Mester Attilával és Jász Krisztinával, hogy a Magyar Szegénységellenes Hálózattal és a Profilantrop Egyesülettel karöltve felmérjék, milyen fejlesztéseket lehetne még megvalósítani a faluban. Első körben a kémények felújítását tűzték ki célul, de hamar kiderült, hogy a szigorú előírások miatt nem lesz pénzük a megvalósításra. Ezért inkább tetőfelújításban kezdtek el gondolkodni. A Wienerbergerosztrák építőipari cég adománya révén ingyen kaptak cserepeket, de a faanyag árát, illetve a mesteremberek munkadíját már az ágiaknak kellett hozzátenniük.
Ekkor találták ki, hogy az ehhez szükséges pénzt egy közösségi kassza létrehozásával teremtik elő. Az ötletet az Autonómia Alapítványtól vették át; a közösségfejlesztéssel foglalkozó civil szervezet évek óta működtet önsegélyező pénztárakat hátrányos helyzetű településeken. A tőkét a tagok dobják össze, mindenki annyit ad bele, amennyit megengedhet magának. Előre meghatározott feltételek alapján (maximálisan felvehető összeg, kamat mértéke, futamidő) lehet hitelt felvenni a kasszából. Pénz csak a csoporton belül mozog, a hitelre befizetett kamat is a közösségé marad.
Többek között Szúcs-Bányatelepen működik ilyen önsegélyező pénztár: legtöbbször élelmiszerre vagy gyógyszerre vesznek fel pénzt a “közösségi banktól” a tagok, ha úgy alakult, hogy megszorultak a hónap végén. Nem kell hatamas összegekre gondolni, a szúcsi kasszában például 30 ezer forint forog.
A Heves megyei faluhoz képest Ágon nagyobb léptékben működik a pénzgyűjtés. Jelenleg 170 ezer forint van a kasszában, ezenfelül 80 ezer forint van kihelyezve kölcsönként. Tizenketten léptek be a csoportba, közülük Nena, Jani, Niki és Brigi mesélt az eddigi tapasztalatokról. Mint elmondták, az egyik tag, János nemrég vett fel 30 ezer forintot a kasszából, ennyi hiányzott ahhoz, hogy meg tudja venni a tetőfelújításhoz a léceket. A csoport legidősebb tagja, a 80 éves Kató néni akkor vette ki a befizetését, amikor Ágon jártunk. Neki is a tető miatt volt szüksége a pénzre.
Akárcsak Szúcson, a szabályokat itt is közösen határozták meg a csoport tagjai. Mindenki maximum a saját befizetesének háromszorosát veheti fel. A legnagyobb havi befizetés maximum kétezer forint lehet. Ezt azért találták ki, hogy ne kerüljön előnybe az, aki többet tud félretenni. A minimum befizetés 250 forint, ez az az összeg, amit, történjék bármi, minden hónapban ki tudnak fizetni. “Ha nincs, akkor még ennyi sincs”, mondta Oláh Roland. Ennél azért jellemzően többet (500-1000 forintot) tesznek be a közösbe. A kasszázás még hatékonyabb is, mintha otthon gyűjtögetnék az aprót. “Azt mindig elköltöttük” – mondta nevetve Niki, Jani élettársa.
A kölcsönt hat hónap alatt kell visszafizetni, egyszázalékos kamat mellett. Nincs külön meghatározva, milyen célra lehet hitelt kérni. “Nem kérdezzük, mindenkinek a magánügye” – fogalmazott Nena. A kölcsön visszafizetése bizalmi alapon történik. Senki sem kockáztatja meg, hogy eljátssza a becsületét, mondta erre Jani. Eddig nem is volt probléma ebből, mindenki rendben visszafizette a tartozását. Brigi ezt sokkal jobb megoldásnak tartja, mintha például a szomszédjától kéne kölcsönkérnie.
Ide nem megalázó pénzért jönni
– tette hozzá Nena.
Piros betűs ünnep volt az első kölcsön
Mindezek alapján az ági közösségi kassza sikertörténetnek tekinthető. Pedig kezdetben nem igazán hittek abban, hogy működni fog a koncepció. “Úgy voltunk vele, legrosszabb esetben veszítünk néhány száz forintot”, emlékezett vissza az indulásra Nena. A Köz-Tér-Háló munkatársainak folyamatos útmutatása nélkül jó eséllyel hamar elhalt volna a dolog. Jani szerint kellett egy húzóember, aki az elején összetartja a közösséget. Onnantól kezdtek el maguk is hinni a kasszázásban, amikor a saját szemükkel látták, hogy van értelme minden hónapban bedobni azt a bizonyos néhány száz forintot: megtörtént az első hitelfelvétel. Oláh Roland, az ötletgazda “piros betűs ünnepként” élte meg ezt, de ott lebegett a feje felett, hogy azonnal bedőlhet az egész, ha nem fizetik vissza a kölcsönt.
Mostanra teljesen önjáró lett az ági csoport; ha ő nincs lent, akkor is megtartják a találkozókat és gyűjtik a pénzt. A Köz-Tér-Háló munkatársa szerint ez azon is múlt, hogy a falubeliekben eleve megvolt a fogadókészség, hogy másképpen csináljanak dolgokat. A szomszédos Gerényest említette ellenpéldaként. Az ottaniak sokat hallottak a közösségi kasszáról és a tetőfelújítási programról, ennek ellenére nem vágtak bele. Szerinte azért alakult ez így, mert valamiért nem hiszik el, “hogy a változás jó is lehet.”
Nenáékat hallgatva olyan érzésünk volt, mintha egy jól összeszokott baráti társasággal találkoztunk volna. Persze a kasszázás előtt is ismerték egymást, hiszen Ág nem egy nagy falu, még kétszázan sem lakják. Mégis valahogy összetartóbb lett a közösség, mondták. Nena szerint bizalom nélkül nem is működne a kassza. Egyszer meg is jegyezte Oláh Rolandnak, hogy
ugye tudod, hogy a kasszázás igazából arról szól, hogy dumáljunk egymással.
Kerítés, ól és kaja
A habitatos program egyik tanulsága az volt, hogy ezeknek az embereknek stabil jövedelemre van szükségük, különben az addig elért eredmények hamar erodálódnak. “Azt akartuk, hogy legyenek lehetőségeik.” Így kezdődött az ötletelés, hogyan lehetne valamilyen vállalkozás révén jövedelemhez és munkához juttatni a csoport tagjait. Ehhez az Profilantrop Egyesület révén ötmillió forint támogatást nyertek az Erste Alapítvány Roma Partnership elnevezésű alapjától.
Hogy pontosan milyen legyen ez a vállalkozás, azt már nem Oláh Rolandék határozták meg, hanem a csoport találta ki. A támogatás egyetlen feltétele az volt, hogy a létrehozandó vállalkozás legyen önfenntartó. Az egyik megbeszélés során Brigi félig viccesen felvetette, hogy csináljanak valami izgalmasat, tenyésszenek struccot vagy emut. Az első hallásra vad ötlet végül mindenkinek megtetszett, úgyhogy beleásták magukat az emutartás szakirodalmába. Egy farmra is elmentek, hogy képbe kerüljenek, hogyan is néz ki az emutenyésztés a gyakorlatban. Kerítés, ól és kaja – foglalta össze tömören Niki, hogy mire van szüksége az embernek, ha emukkal akar foglalkozni. Az Ausztráliában őshonos futómadár nem igényel különösebb törődést, szinte bármit megeszik, ellenálló a betegségeknek, viszont húsára Európaszerte nagy a kereslet.
Kezdésnek három párt vettek, kifutójukat a falu szélén, a támogatásból vett telken alakították ki. A takarmányozással nem lesz gondjuk, a kifutók szomszédságában lucernát és kukoricát termesztenek, azt adják majd a madaraknak. Keltetőgép hiányában az egyetlen komolyabb költséget a tojások kikeltetése jelenti majd. A madarakkal napi szinten kell foglalkozni, etetni-itatni kell őket, ezenkívül minden este őrködni kell a kifutóknál.
Hiába van villanypásztor, van kétlábú róka is
– mondta Niki.
Janiék úgy számolnak, hogy az első évben 45-50 tojásuk lesz, abból 30 csibe fog kikelni. Tizenötöt eladnak, a másik tizenötöt felnevelik. Ennél többet nem érdemes megtartaniuk, mert az emuk egy életre választanak párt maguknak, magyarázta Jani. Egy frissen kikelt csibét 15 ezer forinért lehet értékesíteni. Azaz, ha minden jól alakul, egy költésből 400-450 ezer forint bevételt termelhet az emufarm, és ebben nincs benne az eladott tojásokból befolyt pénz.
Erre azonban minimum a következő tél végéig kell várniuk; az emuk költési időszaka ugyanis október és április közé esik. “Ez nekem még mind mínusz. Azt is mondhatjuk, hogy majdnem két évig ingyen dolgozunk” – mondta Jani, aki saját pénzéből is költött a farmra. Mindezek ellenére bízik benne, hogy előbb-utóbb megtérül a befektetett munka és energia.
Saját cégük alkalmazná őket
Egy másik pályázaton is nyertek támogatást, abból ipari kender ültetvényt létesítettek: a növény magjából olajat készítenek majd, a szárát kócnak és pozdorjának tudják eladni. A farmot és az ültetvényt szociális szövetkezet formájában működteti a csoport, a napokban jegyezték be a cégbíróságon Kender Emu Közösségi Szociális Szövetkezet néven. Nem mindenki tag a szövetkezetben, aki benne van a kasszázós csoportban, és nem is volt kötelező belépni.
Oláh Roland úgy kalkulál, hogy az emufarmból és a kenderültetvényből keletkezett profitot 2-3 évig nem veszik ki, hanem inkább visszaforgatják a vállalkozásba. A béreket emiatt külső forrásból kell majd fedezniük. A terv az, hogy a szövetkezet közfoglalkoztatóvá alakul, hogy a közmunka-program keretében foglalkoztathassák az embereket. Igaz, hogy ez ugyanúgy közmunkának számít majd (vagyis a fizetésük sem lesz több), mintha az önkormányzatnak dolgoznának. Nagy különbség viszont, hogy gyakorlatilag maguknak fognak dolgozni, hiszen így saját cégük alkalmazza őket, és a szövetkezet profitjából is részesülnek.
A Köz-Tér-Háló ági projektjét még legalább félévig a Nyílt Társadalom Alapítványok is támogatja. Más forrásokra is támaszkodhatnak; a Profilantrop Egyesületnek van egy adományboltja Budapesten, és az ott keletkező bevétel egy részét a faluban folyó munka finanszírozására kívánják fordítani.
Az elmúlt évek közös munkájára visszatekintve azt tartja egyik fontosabb eredménynek Oláh Roland, hogy
Többen ott is hagyták a közmunkát, nekik remélhetőleg a szövetkezet tud majd új munkát adni.
