A Gyöngyösi Járási Ügyészség két vádiratban négy férfi felelősségre vonását indítványozta. Közülük ketten, apa és fia letartóztatásban, két társuk szabadlábon várja a tárgyalást.
Az egyik vádirat szerint a 45 éves I. rendű vádlott – akit 2014-ben húsz év után bocsátottak feltételes szabadságra életfogytig tartó büntetéséből – 2016 nyarán a fiával, a II. rendű vádlottal rávett egy 15 éves lányt és egy 31 éves nőt, hogy Gyöngyösön prostituáltként nekik dolgozzanak, kitartsák őket.
Az anyag terítésében egy olyan férfi is segített nekik, akinek sérelmére később – a bíróságra benyújtott másik vádirat szerint – súlyos bűncselekményeket követtek el társaikkal együtt. Ennek az ügynek a sértettje a függőség kialakításáért hitelbe is kapott drogot az I. rendű, és a II. rendű vádlottaktól, míg végül tartozási spirálba került.
A két vádlott ettől kezdve pszichés terror alatt tartotta a férfit, miközben tartozása többszörösét követeltek rajta.
Megtörtént, hogy a négy terhelt egy Gyöngyöshöz közeli szőlőbe vitte a sértettet, ahol azért, hogy megleckéztessék háromnegyed órán át zsákot húzva a fejére, halállal és csonkítással fenyegették, késsel szurkálták, egyéb módon, kegyetlenül bántalmazták. A sértett sanyargatásának végül a két vádlott őrizetbe vétele vetett véget.
A házkutatásnál egy engedély nélkül tartott, átalakított revolvert is találtak, ezért az apát lőfegyverrel visszaéléssel, őt és a fiát – mint társtetteseket – részben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett kerítéssel, kitartottsággal, gyermekprostitúció kihasználásával, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, zsarolással, és a sértett sanyargatásával, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésével vádolja.
Két társuk ellen zsarolás bűntette és minősített személyi szabadság megsértésének bűntette a vád. Az ügyészség főbüntetésül mind a négy vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.