A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát (KR NNI) azzal kereste meg a Zürichi Rendőrség, hogy információik szerint egy Svájcban működő drogmaffiát Magyarországról irányít egy férfi. Az életvitelszerűen Magyarországon lakó svájci-francia kettős állampolgár két bűntársával, futárokkal nagy mennyiségű – alkalmanként több kilogrammnyi – kokaint csempészett Svájcba.
A drogot ezt követően egy, az irányításával működő forgalmazó-hálózat értékesítette Zürichben. A férfi tevékenységét a svájci és a magyar nyomozók közösen feltérképezték. 2018. július 3-án a svájciak közölték, hogy a férfi két bűntársát: egy olasz férfit és egy osztrák nőt, illetve öt kolumbiai drogfutárt tetten értek, és elfogtak.
A banda Magyarországon lévő főnöke ellen a svájci államügyészség azonnal nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, a magyar rendőrök pedig a riasztás után rövid időn belül elfogták a svájci-francia kettős állampolgárt. A jogsegélykérelem alapján a férfi lakásában adathordozókat, telekommunikációs eszközöket, illetve iratokat foglaltak le. A rendőrség közölte, hogy a férfi terhére rótt bűncselekmények miatt a svájci jogszabályok szerint akár 20 év szabadságvesztés is kiszabható.
Kiemelt kép: police.hu