Belföld
A businessman takes a bribe in euros.

OLAF-botrány: „Hogy hogyan kerül vissza a pénz, azt gondolom megoldjátok, nem?”

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

újságíró. 2018. 07. 05. 06:04

Csaknem 9 milliárd forintot fizettetne vissza az Európai Csalás Elleni Hivatal több mint harminc kutatás-fejlesztési projekt miatt. A kéttucatnyi cégből álló hálózat számos trükköt vetett be az uniós pénzek lenyúlására, ezért cikksorozatunk második részében összeszedtük a legpofátlanabb húzásokat.

Durva pénzlenyúlásról írtunk tegnapi cikkünkben: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) csaknem 9 milliárd forint visszafizettetésére tett javaslatot olyan kutatás-fejlesztési projektek miatt, amelyekben Budapestről irányított, kiterjedt cégháló dolgozott uniós támogatások elsíbolásán. Az ügyről korábban írt a Magyar Idők is, amely az egykori MSZP-s Göncz Kingát mutatta be főszereplőként, miután a korábbi külügyminiszter alapította Pillar Alapítvány érdekeltsége, a Pillar Európa Nonprofit Kft. az egyik érintettje az ügynek. Az OLAF által feltárt, határokon átnyúló hálózatban egyébként több mint két tucat cég működött együtt, és ezek tulajdonosai között a jegybankelnök unokatestvérétől, Matolcsy Lórándtól az amerikai kitiltási botrányból ismert Tábor Viktorig számos más potentát akadt.

Bármilyen sok szereplős ügyletről is van szó, a NAV hiába nyomoz már hónapok óta, eddig még senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként. Az OLAF-zárójelentése alapján viszont megmutatjuk, milyen manőverekkel találkozhatnak az adónyomozók,

milyen trükkökhöz folyamodtak a cégek azért, hogy elvégzett munka nélkül uniós milliárdokat zsebeljenek be. 

Miért mondja az OLAF, hogy költségvetési csalás történt?

Aki a ténylegesen felvetődő és indokolt költségeknél több támogatást számol el, az meglopja az uniós (és a magyar) büdzsét, az OLAF ilyen esetekben beszél az uniós kassza megkárosításáról, költségvetési csalásról. A 9 milliárdos támogatáslenyúlásra szerveződött cégháló számára a legfőbb feladvány alighanem a valós költség nélkül lehívott támogatási pénzek leosztása, illetve eltüntetése volt. Az, hogy általában hogyan zajlottak az egyeztetések a ki- és visszafizetésekről, jól kirajzolódik a cégek közötti levelezésből:

A: Van deal a pályázati költségvetéssel kapcsolatosan Szegeddel és Zalánnal? Készíteném a részletes költségvetést, a szöveg kb. kész, mellékelve

B: Milyen dílre van itt szükség?

A: Alvállalkozó-bér arány

B: Azt mondtad a múltkor, hogy az [Opticon] pályázatba írt formális számok függetlenek a valós megegyezéstől… hogy hogyan kerül vissza a pénz azt gondolom megoldjátok, nem?

De akad olyan email is, amelyben úgy tárgyalnak az uniós projektről, mintha a költségkeret gumiból volna:

(…) nettó 4 %-ban állapodtunk meg, már bánom […] kellő képpen felfújjuk a Seafood-ot [projekt], hogy beleférjen a pénze.

Azaz növelték volna a költségkeretet azért, hogy az alvállalkozót igényeinek megfelelően tudják kifizetni. A hasraütéssel megállapított költségekre példa az Artklikk Kft. esete: szövegelemzéssel kapcsolatos munkákhoz kért árajánlatot, ez alapján megkötötték a támogatási szerződést, majd kiderült, hogy olcsóbban csinálták meg a munkát. Az egyik alkalommal a BME-Infokom ajánlata alapján 46,2 millió szerződtek, majd egy két hónappal későbbi email szerint a munka kijött 13,8 millió forintból.

Mekkora túlszámlázással csapolták meg a közös kasszát?

Nem nagyon voltak határok. Hogy mennyire fogott vastagon a ceruza, az a két főszereplő – a BME-Infokom és a Pillar –  és a SimpTech Kft. pénzügyi vitájából is kiviláglik:

a SimpTech 171,8 millió forintról 189 millióra akarta emelni a keretköltségvetését (ez lehetett a projekt megvalósításának valós ára), a támogatási szerződésbe viszont ennél félmilliárddal több, 688 millió forint került.

employer or businessman showing where to sign  in exchange to give money or severance
Fotó: Thinkstock

Miért kellett a csaláshoz két tucat cégből álló hálózat?

A csaknem három tucat projektben konzorciumok vettek részt, ezekhez sok tag kellett, és az árdrágításhoz is cégek sorára volt szükség, ezekből hozták létre a mesterséges alvállalkozói láncolatokat. A hálózat egyes tagjai személyi szálakon, illetve tulajdonosi vonalon kötődtek egymáshoz. A Pillar és az Infokom azon túl, hogy mindkettőnek ugyanaz volt a telephelye (Bicske, Kossuth Lajos utca 61/C.), így kapcsolódott össze a vizsgálat idején:

a Pillar akkori ügyvezetője egyben a HW Consulting Kft. egyik tulajdonosa volt, amely egy másik cégen keresztül volt érdekelt a BME-Infokomban.

Az OLAF igazságügyi dokumentumvizsgálattal megállapította, hogy a BME-Infokom és a Pillar azonos munkaszerződéssel foglalkoztatta ugyanazokat a munkavállalókat, de jól ismerték egymás bevételeit és kiadásait is. Kötődtek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemhez: a BME-Infokom akkori ügyvezetője, Szabó Sándor az egyetem Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékén dolgozott, míg a BME-Infokom egyik tulajdonosához, a Medialab Kft.-hez köthető személyek, Magyar Gábor Béla és Baumann Ferenc a Távközlési és Médiainformatikai Tanszék tanszékvezetője, illetve mestertanára.

A Pillar és az Infokom teljesen összenőtt, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy ugyanazon konzorcium tagjai legyenek, holott ez szabálytalan. A konzorciumi tagoknak egymástól függetlennek kellett lenniük és a projekt keretén belül egymástól anyagot, szolgáltatást, eszközt nem vásárolhattak. Ehhez képest, amikor egy projektben az Infokom volt a konzorciumi tag, és egy kereskedelmi cég volt a konzorciumvezető, a konzorciumvezető számlákat számolt el a Pillartól. Amikor pedig a Pillar volt a konzorciumi tag, az Infokom számláit számolták el.

Az OLAF számítása szerint a Pillar 1,2 milliárdért lépett fel szolgáltatóként és 877 millió forintért bízott meg alvállalkozókat. Az Infokomnál ez az arány 374 millió forint, illetve 137 millió forint volt.

De miért kellettek kamuirodák a pénzlenyúláshoz?

A csalássorozat kulcseleme volt a kamuirodák feltalálása. A támogatásra csak olyan cégek pályázhattak, amelyek a projekteket a legfejlettebb, a közép-magyarországi régión kívül valósították meg. A főszervező Pillar és BME-Infokom páros azonban budapesti székhellyel működött, ezért úgy tették magukat a támogatásra jogosulttá, hogy a Közép-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl régióban hoztak létre telephelyeket. Csakhogy az OLAF-hoz bejelentés érkezett, miszerint kamu az egész,

egy kis családi házról, illetve egy irodaépületben bérelt néhány íróasztalról van szó, ahol valójában nem dolgozik senki.

Felkészültek arra az esetre is, ha az uniós szakemberek ellenőrzik a bicskei, etyeki és téti telephelyet. Az OLAF a cégek levelezésében több olyan emailt is talált, amelyben arról volt szó, hogy az ellenőrzés idejére ki kell küldeni embereket a telephelyekre. A TCT Kft. vezetője például azt írta a Pillar vezetőjének:

ha biztosra akarunk menni akkor legyen kint infokom is szerdán, azaz minél több ember, mert el tudom képzelni, hogy megnézik, hogy kinek van még itt projekte oszt összevonják az ellenőrzést/adatszolgáltatást.

Másutt arról egyeztettek, hogy az ellenőrzés napján legyen kint a „szokásos csapat” Bicskén, illetve hogy délelőtt ott tartson értekezletet tíz szoftverfejlesztő, délutánra pedig menjen oda több alkalmazott az adminisztrációról.

Cikksorozatunk harmadik részében többek között arról olvashatnak majd, hogy hogyan került bele a határokon átívelő csalássorozatba egy olyan lettországi cég, amely eredetileg kutyaürülék-gyűjtő doboz gyártásával foglalkozik, az egyik magyar kedvezményezett mégis számítógépes programokat vásárolt tőle.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Rainer Weiss Nobel díjas fizikus
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.