Belföld

A kormány döntené el, hogy ki építhet toronyházat

Ha nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítik, 90 méternél nagyobb házak is épülhetnek.

Változtatásokat fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a ‘magasházak’ építési szabályainak módosítására benyújtott kormányzati javaslaton csütörtökön. Ezek között szerepel, hogy a toronyházépítési tilalom nem vonatkozna a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokra.

A TAB módosítása is 90 méterre növelné a toronyházzá minősítés határát az eredeti előterjesztésben szereplő 65 méter helyett, ahogy azt már egy korábbi, gazdasági bizottsági módosító javaslat is tartalmazta. A testület azonban ezt kiegészítette.

A toronyházépítési tilalomról szóló bekezdésbe bekerül egy kitétel: a tilalom azokra a telkekre nem vonatkozna, amelynek beépítési szabályait a kormány rendeletben határozhatja meg.

Az elfogadott javaslat értelmében a 65 métert meghaladó építmények engedélyezése a központi tervtanács hozzájárulásához kötött.

A testület által elfogadott változtatások szerint kikerülnének a Miniszterelnökség által benyújtott előterjesztésből a kártalanítási szabályok.

Hegedűs Lorántné, a testület jobbikos alelnöke az ülésen kijelentette: a képviselők valójában a tervezett Mol-székház sorsáról döntenek, a változtatás arra vonatkozik. Szerinte teljes egészében megváltoztatják a törvény lényegét, amelynek célja eddig az volt, hogy 65 méternél magasabb házak ne épülhessenek az országban.

Rámutatott, még a módosításban szereplő 90 méteres határ sem érvényesül a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokra. Szerinte emiatt felesleges területrendezési szabályokat alkotni, hiszen a kormány bármelyiket felülírhatja.

Frakciótársa, Szilágyi György egy másik budapesti beruházást is szóba hozott és feltette a kérdést: hány toronyház építéséhez kíván különleges engedélyt adni a kormányzat.

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a felvetésekre úgy felelt: országos hatályú szabályt alkotnak, amely nem egyedi esetekről szól. Fontosnak ítélte, hogy minden 65 méter feletti építmény sorsáról egy szakmai testület, a központi tervtanács dönt majd. Rámutatott arra is, hogy eddig az épületek magasságát tartalmazta a szabályozás, most viszont az építményét, vagyis annak legmagasabb pontját, akkor is, ha az egy antenna. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik