Belföld

7,5 év börtönt kapott a Szentendrei úti horrorbaleset okozója

Hét és fél év börtönt kapott első fokon O. Áron, aki a kajakos Janza Richárd és barátja, Bálint halálát okozta tavaly március 18-án éjjel a Szentendrei úton. Ittasan, 160-nal hajtva.

Ön elvette két ember életét. Nincs bennem harag vagy gyűlölet. De nem fogom megbocsátani, hogy megpróbálta belehúzni a fiam felelősségét, hogy mentse a bőrét

– ezt mondta a balesetben elhunyt Bálint édesanyja a vádlottnak a szerdai tárgyaláson az ügyészi perbeszéd után.

O. Áron tavaly március 18-án éjjel 1 óra 10 perc körül 160 kilométeres óránkénti sebességgel, fékezés nélkül hátulról belerohant a Szentendrei úton egy piros lámpánál várakozó gépkocsiba. Az autóban várakozó 22 éves D. Bálint és utasa, a 22 éves Janza Richárd junior világbajnok kajakos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghaltak. A nyomozás során kiderült, hogy a 29 éves O. Áron kártyázni volt és nagyobb mennyiségű alkoholt ivott.

A 29 éves budapesti férfi ellen halált okozó ittas járművezetés miatt emeltek vádat decemberben. A bíróság márciusban kezdte tárgyalni az ügyet. O. Áron nem tett vallomást, de akkor arra kérte a bírót, hogy szólhasson pár szót. Elmondta, hogy a történtekből semmire nem emlékszik, és csak akkor döbbent rá, hogy mit tett, amikor meglátta a rendőrségen a balesetről készült felvételeket. Végül így kért bocsánatot:

Nagyon sajnálom, hogy tönkretettem más családok életét. Nem várok megbocsátást, mert én se biztos, hogy képes lennék egy ilyet megbocsátani.

Szerdán a célegyenesbe fordult a per. A tárgyalás előtt pedig az is kiderült, hogy nem mindenkit hatott meg a részegen vezető sofőr bocsánatkérése az elhunytak szerettei közül. Amikor megkérdeztük a fiatalon elhunyt kajakos párját, hogy szerinte milyen büntetést érdemelne a vétkes sofőr, így felelt: „Szerintem egyértelmű, hogy milyen büntetést érdemel, De nem szeretnék erről beszélni.”

O. Áron sötét öltönyben és fehér ingben érkezett meg a szerdai tárgyalásra. Szemmel láthatóan ideges volt. Próbáltuk szóra bírni, de nem akart nyilatkozni.

A szerdai tárgyaláson kiderült, hogy a védelem azt kérte, vizsgálják meg annak az autónak a műszaki állapotát, amelyben a két áldozat a piros lámpánál várakozott. Az autó rétegvastagságát taglalták és azt, hogy ha nem lett volna javítva és lefestve korábban, akkor más lett volna-e a rugalmassága a becsapódáskor. A műszaki szakértők azonban egybehangzóan cáfolták, hogy az autó állapotanak bármi köze lehetett ahhoz, hogy halálos kimenetelű lett a baleset. Az elhunyt kajakos testvére szerint a védelem csak időt akart húzni.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Nevetséges, hogy azt firtatják, hogy milyen vastagon volt például lefestve a kocsi. Semmi baja nem volt az autónak. Ez volt az élete a gazdájának, babusgatta folyamatosan

– mondta Janza Richárd testvére.

A meghallgatott orvosszakértők véleménye csak részben egyezett. Egyikük azt állította, hogy ha nincs a második ütközés, akkor a fiatalok túlélték volna a balesetet, a másikuk szerint viszont olyan súlyos csigolya-, nyaki gerincvelő-, fej- valamint mellkasi és belső sérüléseket szenvedtek a fiúk, hogy ebben az esetben sem élték volna túl az ütközést.

Perbeszédében az ügyész kiemelte, hogy az útszakaszon maximum 70-nel szabadott volna menni, O. Áron azonban az esős idő és a csúszós útviszonyok ellenére is több mint dupla ennyivel ment. Ráadásul ittasan.

Az ügyész szerint egyértelműen megállapítható, hogy csak a vádlott okolható a két fiú haláláért. Kiemelte a műszaki szakértők által elhanzottakat, arra pedig részletesen is kitért, amit a védelem forszírozott, hogy miért nem nyíltak ki a légzsákok az ütközés során. Azért, mert a hatalmas becsapódás hátulról érkezett, és megsérült az elektronika. Az ügyész letöltendő börtönbüntetést kért O. Áronra halált okozó ittas vezetés miatt.

Fotó: Marjai János / 24.hu
Évekre lecsukatnák a világbajnok kajakos halálát okozó száguldozó ittas sofőrt
170 km/órás sebességgel csapódott bele az autója a piros lámpánál várakozó másik kocsiba, előtte vedelte az alkoholt.

Az ügyészi perbeszéd után a bíró megkérdezte a jelenlévő hozzátartozókat, szeretnének-e a vádlottnak bármit is mondani. Bálint édesanyja felállt, és ezt mondta:

Ön elvette két zseniálisan okos ember életét. A gyerekünket, akit 21 éves koráig próbáltunk úgy megőrizni, hogy egy csoda volt. Egy hihetetlenül dolgos és munkás gyerek életét vette el. Mégsincs bennem semmi gyűlölet vagy harag. Sőt kívánom, hogy olyan életet éljen, hogy meg tudja önmagának bocsátani. Egy dolgot azonban nem tudok megbocsátani, hogy megpróbálták belehúzni a fiam felelősségét, hogy mentse a bőrét. A fiam öt autót épített fel, és büszkén mutatta, hogy milyen szép lett ez is. Ő már nem tudja megvédeni magát. De itt leszek végig és nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen

– mondta.

Beszédes volt, hogy a vétkes sofőr egy pillanatra sem fordult az asszony felé. Csak ült és rezzenéstelen arccal nézett maga elé. Az asszony szavai után viszont elsírta magát.

Fotó: Marjai János / 24.hu

O. Áron egyik ügyvédje a védöbeszédében azt kérte, hogy a bíró halált okozó közúti baleset okozása miatt ítélje el az ügyfelét. Azaz hagyja figyelmen kívűl az ittas vezetést megállapító szakvéleményeket. Ezt azzal indokolta, hogy eljárási hibák történtek akkor, amikor a baleset után ügyfelétől levették a vért.

A vádlott első fokon hét és fél év börtönt kapott halált okozó ittas vezetés miatt. Emellett végleg eltiltották a járművezetéstől. A bíró határozatában közölte azt is, hogy O. Áron feltételesen csak a büntetés kétharmadának a letöltésekor bocsátható szabadon.

A vádlott enyhítésért, védője enyhítésért és a minősítés megváltoztatásáért fellebbezett. O. Áronnal szemben lakhelyelhafmgyási tilalmat rendeltek el, nyomkövetőt kell viselnie.

Kiemelt kép: Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik