Belföld

Összevesztek a mentésirányítóval, majdnem baj lett belőle

Feltehetően alacsony vérnyomása miatt eshetett össze az az üzletember, akihez kollégái kérték a mentők segítségét a hét elején Budapesten, írja Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

A férfi egy székről dőlt le tárgyalás közben majd ájultan feküdt a padlón. Többen is gyorsan a segítségére siettek, akik közül páran teljesen tájékozatlanok voltak az elsősegélynyújtásban.

Mint a posztban írják, szinte hihetetlen, de a körülötte álldogálók egy része helytelenül, vissza szerette volna ültetni székébe az ájult, magatehetetlen beteget. Szerencsére a telefon másik felén ülő mentésirányító, ahogy meghallotta az erre irányuló törekvéseket azonnal megkérte a társaságot, hogy fektessék tovább a beteget a mentő kiérkezéséig.

Ami ez után következett, szinte filmbe illő volt. A társaság vitázni kezdett a szakemberrel és bizonygatni kezdték, hogy jó ötlet az ájult beteg erővel történő ültetése. A szópárbaj kb. fél percig tartott, ami alatt bajtársunk tehetetlenül kérlelte a bejelentőket a helyes eljárásra

– fogalmaztak.

A szürreális alkudozásnak végül a mentésirányító erélyes kiállása vetett véget, amikor határozottan utasította vita partnereit a beteg nyugalomba helyezésére a földön. A gyorsan kiérkező eset kocsi szerencsére így fekvő helyzetben találta a beteget, aki a helyes pozíció hatására magához is tért. Végül stabil állapotban szállították kórházba a mentők a szerencsétlenül járt férfit.

Én jót akarok a betegnek, ezért ülök itt a vonal végén és ezért segítem a bejelentőket instrukciókkal, akár még egy újraélesztésnél is

– mondta a mentésirányító, aki a beszélgetés végén a mentők Hősképző tanfolyamára invitálta a bejelentőket, amit minden hónap utolsó hétfőjén tartanak laikusok számára a bajtársak, minden megyeszékhelyi mentőállomáson.

NEM HITTEK A MENTÉSIRÁNYÍTÓNAK, MAJDNEM BAJ LETT BELŐLEFeltehetően alacsony vérnyomása miatt eshetett össze az az…

Közzétette: Országos Mentőszolgálat – 2018. június 27., szerda

Ajánlott videó

Olvasói sztorik