Belföld

Pár óra leforgása alatt két nőt is kirabolt és összevert egy férfi a fővárosban – videóval

Kolontár Krisztián
Kolontár Krisztián

újságíró. 2018. 06. 18. 13:15

Egy nap alatt két nőt is megtámadott egy 34 éves férfi. Az egyik – 80 éves – sértett a bántalmazás következtében súlyos csonttöréseket szenvedett.

A vádirat szerint a vádlott tavaly május 30-án reggel egy IX. kerületi társasháznál figyelt fel az időskorú nőre. A 80 éves asszony a bejáratnál állva a házban lakó barátnőjéhez csengetett fel, majd amikor az ajtó kinyílt, bement a lépcsőházba. Ekkor hallotta, hogy a mögötte bezáródott kapun a vádlott kopog és kéri, hogy engedje be.

A sértett visszafordult, kinyitotta az ajtót, mire a vádlott azonnal, minden előzetes felszólítás nélkül, azért, hogy az értékeit megszerezze, nagy erővel, ököllel megütötte az időskorú nőt.

Az idős asszony az ütés hatására elesett. Ekkor a vádlott fölé hajolt, és amikor látta, hogy a sértett ráesett a táskájára, a földön fekvő nőt megemelte, és a táskát kirángatta alóla. A férfi ezután a sértettől elvett táskával – valamint a benne lévő pár ezer forint készpénzzel, mobiltelefonnal, egyéb személyes tárgyakkal és iratokkal együtt – elhagyta a helyszínt. A nyugdíjas asszony a bántalmazás következtében súlyos, több csont törésével járó sérüléseket szenvedett.

A fentieket követően, a vádlott hazament, átöltözött, majd még ugyanazon a napon kora délután a XX. kerületben egy másik nőt is megtámadott. Az egyik buszmegálló felé sétáló nőt a férfi megszólította, és először cigarettát kért tőle, majd várakozás nélkül ököllel megütötte. Ezután egy hirtelen mozdulattal kitépte a sértett nyakából az arany nyakláncot, majd a védekező nőt ököllel ismét megütötte, aminek hatására már a sértett elesett. A vádlott ezután a nyaklánccal együtt elfutott.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetést töltő férfit kétrendbeli rablás bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettével vádolja, amely bűncselekmények büntetési tétele öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.