Belföld

Rágyújtotta a házat három kisgyerekre

Így akart bosszút állni, azt hitte, édesanyjuk lopott tőle.

Különös kegyetlenséggel, több emberen és tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a büntetett előéletű, 50 éves somogyi férfi ellen.

A vádlott egy éve meggyanúsította a szomszédjában élő nőt, hogy 45 ezer forintot lopott tőle. Ittasan megfenyegette, rájuk gyújtja a házukat, ha nem kapja vissza pénzét.

Pár óra múlva, mikor a szomszéd család nyugovóra tért, átment hozzájuk, étolajjal átitatott rongyokat tömött házuk tetőgerendája és tetőcserepei közé, majd azokat meggyújtotta.

Amikor a tető lángra lobbant, hazament, saját udvarán elaludt. A házban a nő, élettársa, egy 3,5 éves, egy 2 éves és egy féléves gyermek aludt.

A felnőttek a legkisebb sírására ébredtek fel, a tüzet véletlenül vették észre. A családfő elkezdte az oltást, de a parázsló gerendákat, tetőrészeket végül a tűzoltók oltották el.

A tűz életveszélyt jelentett: halált eredményező füstmérgezést, égési sérülést szenvedhettek volna – közölte a Somogy Megyei Főügyészség, amely a börtönben végrehajtandó szabadságvesztés mellett a közügyektől is eltiltaná a vádlottat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik