Belföld

Felmentette a bíróság a férje fejét pajszerral szétverő asszonyt

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen felmentette azt a vádlottat, akivel szemben emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. A vádirat szerint a nő és férje közötti házasság megromlott, majd féltékenység és anyagi jellegű ellentétek miatt tettlegességig is fajuló veszekedés alakult ki közöttük. Az asszony elhatározta, hogy elválik a sértettől, majd beadta a válókeresetet.

Az asszony 2000. november közepén szántott a traktorral, amikor éjfél előtt megjelent az ura. A férj féltékenység okán kérdőre vonta a vádlottat, majd veszekedni és dulakodni kezdte, melynek során az asszony a traktor ülése előtt lévő pajszervasat magához vette, majd nagy erővel fejbe vágta a férjét

A férfi feje erősen vérezni kezdett, majd összeesett. Az asszony megnézte a földön fekvő férjét, a pulzusát és légzését, majd megállapította, hogy már nem él.. Ezt követően az évek óta felgyülemlett sérelmei miatt a vádlott dühből a kezében lévő pajszervassal még néhány alkalommal, közepes erővel megütötte a földön fekvő sértettet.

A nő ezt követően a férjét a szántóföldön egy gödörbe húzta, majd betemette és a traktorral hazaindult. Otthonából kerékpárral ment vissza az elkövetés helyszínére, majd a kerékpárt és a pajszervasat a sértettel közösen használt személygépkocsiba tette. A kerékpárt és az elkövetéshez eszközül használt pajszervasat a Szentes és Csongrád közötti Tisza-hídról a Tiszába dobta.

Az asszony néhány héttel később bejelentést tett a Szentesi Rendőrkapitányságon, hogy férje otthonukból 2000. november 17. napján ismeretlen helyre távozott. A rendőrség államigazgatási eljárás keretében kísérelte meg felkutatni a sértettet, azonban hollétére vonatkozóan adat nem merült fel, így az eljárást befejezték. Az asszony több mint hat év elteltével kezdeményezte férje holttá nyilvánítását, majd a bíróság a sértett holtnak nyilvánította.

Az elsőfokú bíróság nem jogerős ítéltében a tényállást akként állapította meg, hogy a vádlott meg nem cáfolt vallomásával egyezően rögzítette, hogy a vádlott a bűncselekmény elkövetésekor jogos védelmi helyzetben volt, ugyanis az ittas állapotban lévő sértett a szántóföldhöz éjjel kiérkezve féltékenysége okán vonta kérdőre a vádlottat, majd szidalmazta és különböző módon, emellett több alkalommal bántalmazta is. A vádlott a sértett további bántalmazásának elhárítása érdekében vette magához a traktor ülése mellett elhelyezett pajszervasat és egy alkalommal a neki éppen hátat fordító sértettet nagy erővel fejbe vágta.

A 2012. évi C. számú Büntető törvénykönyvről szóló törvény 22. § (1) bekezdése szerint nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. Míg ugyanezen törvényhely másik bekezdése szerint a jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha azt személy ellen éjjel követik el.

A törvényszék nem jogerős ítéletében a vádlottat a fenti törvényi rendelkezés alapján jogos védelmi helyzete okán felmentette.

A bíróság ítéletével szemben az ügyész fellebbezést jelentett be, míg azt a vádlott és védője tudomásul vette, így az ítélet nem emelkedett jogerőre.

fotó: illusztráció

Ajánlott videó

Olvasói sztorik