Nem viszket a tenyere?
Nem.
Kicsit több mint egy éve volt egy nagy vihart kavaró Facebook-posztja, amelyben azt üzente a miniszterelnöknek: „Viszket a tenyered? Mosd meg és nyújtsd oda Felebarátodnak.” Így reagált arra, hogy Orbán Viktor húsvétkor azt nyilatkozta, a keresztény embernek is viszket a tenyere a folyamatos tüntetések miatt. Hogyan emlékszik vissza?
Írtam egy posztot, mert azt gondoltam, szélesebb körben kell beszélnünk a közéleti viták minőségéről. Aztán bebizonyosodott, hogy alulértékeltem a cégünk fontosságát. Az is újfent kiderült, hogy emberek mennyire másként gondolkodnak az országról, mennyire érzékenyek az ellenvéleményre. Én lepődtem meg a legjobban azon, hogy mekkora visszhangja volt a bejegyzésnek.
Pedig visszaolvasva kevés radikalizmus fedezhető fel a szövegben. Meglepte, hogy egy nem is túl éles reakció ekkora figyelmet kelt?
Azért tettem ki azt a bejegyzést, mert elegem lett abból, hogy nem tudunk normálisan beszélgetni egymással. Amikor írtam, éppen családi körben volt egy rossz tapasztalatom, ahogyan nyilván sokaknak van hasonló élményük, aztán olvastam az ominózus miniszterelnöki interjút, a kettő együtt kiverte nálam a biztosítékot. A célom csak annyi volt, hogy elmondjam, bizonyos ügyekről jó lenne beszélni, és vannak minimumok, amelyek alá nem kellene menni.
És a reakciók megerősítették abban, hogy nem tudnak beszélni egymással a világot másként látó emberek?
Abszolút. A poszt megjelenése utáni egy hétben ezres nagyságrendben kaptam üzeneteket a Facebookon. Még a feleségem is kapott nem éppen támogató leveleket. Igaz, pártállástól függetlenül a pozitív reakciók azért bőven többségben voltak.
Emiatt vettek aztán sílécet meg mackófelsőt az emberek?
Többen valóban viccesen megdicsértek, hogy ügyes gerillamarketing-akciót hajtottam végre. Most kedélyesen idézzük fel ezt, de az az egy hét nagyon kemény volt. Egyáltalán nem voltam felkészülve a következményekre.
Mi a tanulság? Tényleg az, hogy van egy határ, ameddig egy cégvezető nem mehet el a véleménynyilvánításban?
Tudom, hogy nem Pósfai Gábornak, hanem egy multinacionális vállalat ügyvezetőjének a véleményére voltak kíváncsiak az emberek. A legnagyobb tanulság tehát az, hogy egy bizonyos szint felett nem létezik külön magán- és professzionális vélemény. Ha hibáztam, abban tettem, hogy ezt nem mértem föl. Azt hiszem, ettől még újra megtenném, csak felkészültebben. Azt ugyanis komolyan gondolom, hogy
Fontos lenne, hogy aki megteheti, bármelyik oldalon áll is, bármit gondol is, megszólaljon. Akkor indulhatna el valamilyen párbeszéd, több minta lenne az érvek ütköztetésére.
De abból, amit elmesélt, inkább az következik, hogy egy multi vezetője ne beszéljen, mert bármit mond, azzal befolyásolhatja akár a cég működését is. Ön sem jelentkezett aztán újabb közéleti posztokkal. Arra jutott, hogy Stop Pósfai?
Nem gondolom, hogy minden héten meg kellene szólalnom. Hétfő reggel jelent meg a bejegyzésem, keddre tele voltam interjúfelkérésekkel. Ezeket nem vállaltam el, mert semmiképp nem akartam politikai szereplővé válni. Ráadásul össze kellett szednem magam az eset után, újra végig kellett gondolnom a felelősségem a cég, az ott dolgozók iránt. Azt már az első nap megírtam a munkatársaimnak, hogy ez az én magánvéleményem, semmi köze a cég hivatalos véleményéhez. Természetesen voltak többen a kollégáim között is, akik nem értettek egyet azzal, amit írtam. De pont erről szólt a mondanivalóm, hogy nincs ezzel semmi baj, ettől szép az élet. Ezért fontos, hogy valóban több, jó társadalmi pozícióban lévő ember szólaljon meg közéleti kérdésekben. És a mindenkori politikai vezetők valamint a média felelőssége is hatalmas abban, hogy mit közvetítenek üzenetként. Azt, hogy csak egyféle vélemény létezhet, vagy azt, hogy mások is beszélhetnek érvényesen.
Komoly változások nem történtek az utóbbi egy évben ahhoz képest, ami ellen szót emelt. Maradt a leegyszerűsítő propaganda, a pofozkodó stílus, és jött egy mindezt megerősítő választási eredmény. Elgondolkodott azon, hogy talán ön látja az egészet rosszul?
Persze. Mindenkinek érdemes elgondolkodni azon, miért alakul ez így. A választási eredményt bizonyára befolyásolta, hogy ki honnan tájékozódik, hogy milyen átalakulások történtek a médiában, miközben tény, hogy nagyon sokan vannak, akik a nyertesei az utóbbi éveknek, és érthető, hogy a folytatásra szavaznak.
Cégvezetőként hogy látja, vannak olyan gazdasági eredmények, amelyek megmagyarázzák a választási eredményt?
Ha megpróbálunk eltávolodni attól, hogy két oldal fröcsög egymásra, akkor látunk egy stabil gazdaságot. Ha a makroszámokat nézzük, az ország jól teljesít, voltak infrastrukturális fejlesztések, ha pedig a közelebbi közegemet nézem: soha nem látott összegek kerültek a magyar sportba. A céges eredményeinkben is megmutatkozik, hogy nőtt a fogyasztás, az embereknek több maradt a zsebében. És emellett igaz az is, hogy vannak rétegek, amelyek nem részesültek a jótéteményekből, ahogyan szükséges strukturális változások se történtek meg sok területen.
Egy akkora bolthálózatot működtető vállalat, mint a Decathlon kiszámítható üzleti környezetben tud működni Magyarországon?
A sportszer-kiskereskedelem alapvetően kiszámítható szektor. De nálunk is voltak olyan döntések, mint a vasárnapi boltzár és az online kasszák bevezetése, amikre nem volt idő felkészülni. Ez utóbbi például sokat fehérített a kiskereskedelmen, jó irányba tett lépés volt, csak gyorsan lett áterőltetve. Az is más kérdés, hogy végül hány cég végezhette el a kasszák telepítését. Ha a vasárnapi boltzárról beszélünk: immár Ausztriában dolgozom, ahol ez régóta természetes. Azaz erről is lehetett volna normális vitát folytatni ahelyett, hogy egyik pillanatról a másikra elrendelik, aztán ugyanilyen hirtelenséggel visszavonják.
A vasárnapi zárva tartás be- és kivezetésének mi a mérlege?
A zár előtt a bevételeink húsz százalékát vasárnap realizáltuk, a második legfontosabb napunk volt. Amikor jött a törvény, úgy álltunk hozzá, hogy ha eddig hét napig szerettek minket a vásárlóink, most majd hat nap alatt szeretnek ugyanúgy. A korábbi logisztikai rendszerünk, a parkolók és a kasszák száma persze nem erre volt kitalálva, átcsoportosításokat végeztünk, így egy év alatt 20 százalékos növekedést értünk el a hétnapos teljesítményünkhöz képest. Pluszban voltunk, üzemeltetési költséget is spóroltunk. A kollégáink pedig megtudták, milyen jó, ha a vasárnap fix szabadnap. Nagyobb kihívás volt az egészet visszacsinálni, mert akkor már sokan voltak a változás ellen. Ez a kapkodás okozta a legnagyobb nehézséget. Azóta újra a vasárnap a második legsikeresebb napunk annak ellenére is, hogy a régi nyitvatartásra már nem álltunk vissza. Városonként változó, de este nyolc helyett most már áruháztól függően korábban bezárunk.
A kereskedelemben – bár folyton hallani ilyen szándékokról – egyelőre nem annyira érzékelhető a kormányhoz közeli üzleti körök feltűnése. Mi ennek az oka?
Több összetevője lehet, nem mindegy, mekkora az adott piac, és az is biztos, hogy a kereskedelemben nehéz üzletet építeni. Ami pedig a mi területünket illeti, egyik napról a másikra nem lehet egy sportmárkát bevezetni a piacra.
Mit kell tennie Mészáros Lőrincnek ahhoz, hogy a 2rule márkájú melegítők megjelenjenek a Decathlonban?
Saját tapasztalatokról tudok beszélni: nekünk több kevésbé ismert márkánk van. A Decathlon saját márkáinak célpiaca a szabadidő- és utánpótlássport. Nehezen tudom elképzelni, hogy egyik napról a másikra a mi márkáinkat viseljék professzionális csapatok, noha nagyon jó minőségűek a termékeink. Ehhez egész egyszerűen több idő, valamint a bizalom kiépítése kell. Az pedig biztos, hogy egy-két év alatt – bármilyen tehetséges is az ember – nem lehet felfuttatni egy márkát.
Mert nem próbálták azt a módszert, hogy előbb vesznek egy futballcsapatot, aztán felöltöztetik.
Ilyesmivel valóban nem foglalkozunk.
Visszatérve: azért igazolt át az osztrák Decathlonhoz, hogy szabad legyen a vasárnapja?
Természetesen nem. Az első magyarországi üzlet nyitása óta, tizenhárom éve voltam a magyar Decathlonnál, hét évig ügyvezetőként. Ez hosszú idő egy cég élén, eljött az idő a váltásra.
Nem visszalépés? Itt egy nagy bolthálózat működik, Ausztriában még az első áruház sem nyílt meg.
Magyarországon huszonnégy áruházunk van, ezekben összesen 1500 ember dolgozik. Ausztriában pedig egyelőre összesen öten vagyunk, de a piac nagysága, a szereplők száma miatt komoly kihívást jelent a feladat, szó sincs tehát visszalépésről. Főleg úgy, hogy a Decathlon korábban már két alkalommal elhalasztotta a belépést az osztrák piacra, mert nem talált megfelelő üzleti modellt ehhez a nagyon kompetitív piachoz.
Miért?
A cég mindkétszer úgy ítélte meg, hogy telített a piac, és a mi modellünkkel rizikós belépni. Magasabb a munkaerőköltség, a bérleti díj, és a mi relatíve alacsonyabb árrésünkkel összességében nem jött ki a matek. Mostanra viszont változtak a fogyasztói igények, és fejlődött a cég is, így tudunk alkalmazkodni a helyi piacokhoz, működőképesek leszünk ott is. A szakmai kihívás mellett annak is örülök, hogy olyan helyre került a családom, ahol el tudom képzelni a következő éveinket.
Szóval nem fél attól, hogy a migránsok Iszlámábádot csinálnak Bécsből?
Nem. Bécset sokszor választották meg a világ legélhetőbb városának, szuper hely, valóban nemzetiségek szempontjából sokszínűbb, mint Budapest, de messze nem arról van szó, hogy rettegni kellene. Egyelőre inkább az előnyeit látom annak, hogy ennyi náció megfordul a városban. De ha már itt tartunk, elmondom: a migráció valóban fontos kérdés nálunk, és még fontosabb Ausztriában. Hiszen Bécs környékén, ahol lakom majd, rengeteg magyar is van. Miért van az, hogy a cukrászdák, éttermek többségében magyarok dolgoznak? Ez is egy olyan kérdés, amiről beszélnünk kellene, mert ahogy egyre többen mennek ki, itthon úgy egyre nagyobb a munkaerőhiány.
Mekkora a különbség egy magyar és a leendő osztrák Decathlon-boltban kínált fizetés között?
Ausztriában szektoronként határozzák meg a minimálbért, ez a kereskedelemben 1546 euró, azaz hozzávetőleg félmillió forint. De Magyarországon is már több mint a dupláját fizetjük az eladóknak, mint 2011-ben.
Mennyiben volt ez kényszer?
Volt egy elmaradásunk, amit pótolni kellett, a piaci helyzet is változott, és évről évre emelkedett a minimálbér. Mi viszont évekkel korábban elkezdtük emelni a béreket, mert láttuk, hogy tarthatatlanok. Ennek ellenére nálunk is jelentkezik lassan a munkaerőhiány, de sokkal kisebb mértékben, mint azoknál a cégeknél, amelyek csak az utóbbi időben próbálják – a minimálbér-emeléssel lépést tartva – felzárkóztatni a béreket és így megtartani a dolgozóikat.
Csakhogy közben olyan osztrák minimálbért említett, amivel nyilvánvalóan nem lehet itt versenyezni. Mi a megoldás? Miért dolgozna a soproni Decathlonban feleannyiért valaki, ha dolgozhat egy óra utazással a bécsiben is?
Itthon 225 ezer forint a kezdő budapesti eladói bér, azaz valóban nagyjából a felét lehet megkeresni az osztrák fizetésnek. Ha valaki az osztrák határ közelében lakik, beszél németül, és a jövedelem alapján dönt, egyértelműnek látszik a választás. De az ember összességében ott szeretne élni, ahol született, ahol a barátai, családtagjai vannak, azaz ha tudnánk szűkíteni a bérkülönbségen, sokan maradnának.
A magyar munkaerő viszont nyilván nem csak fele olyan jó, mint Ausztriában, a közterhek nem kétszer akkorák, az árak pedig nem feleakkorák nálunk. Szóval akkor mégis csak az a helyzet, hogy a multik mesterségesen alacsonyan tartják a béreket.
Nem. Egyrészt az áraink sem ugyanazok, mint, mondjuk, Franciaországban, de az emberek sportszerekre is negyedét, ötödét költik itt, mint tőlünk nyugatabbra. Ahogy említettem, más a matek. Teljesen más üzleti modellel tudunk itthon sikeresek lenni, mint amilyennel ott. Másrészt továbbra is jelentős munkaerő-hatékonyságbeli különbségek vannak, ami befolyásolja a fizetéseket.
Lesz az osztrák pingpongszövetség elnöke?
Szerintem nem.
Idehaza kipróbálta magát sportvezetőként.
Valóban, kilenc hónapig voltam az asztalitenisz-szövetség alelnöke. Előtte az elnöki posztért indultam, de alulmaradtam. Majd’ három évtizedes pingpongmúltam van, nem úgy kerültem oda, hogy semmi közöm a sportághoz.
Ez lehetett a baj.
Az volt a baj, hogy kicsiben azt láttam, ami Magyarországon nagyban is megy. Volt két oldal, a régiek és az újak. Bármit mondhattál, betagoztak valahová. Ez öt éve volt, akkor 31 éves voltam, mégis szinte leügynököztek.
Minden sportágban ekkora harc megy a posztokért? Azért a pingpongnál nagyobb koncok is vannak.
A korábbinál sokkal több a pénz minden sportágban. Pár hónappal azután, hogy két szavazattal alulmaradtam a választáson, az elnök (Nátrán Roland akkori Eximbank-vezérigazgató – a szerk.) felkeresett, hogy segítsek. Egy tisztázó beszélgetés után elindultam a tisztújításon, ő maradt az elnök, én alelnök lettem. Az volt a megállapodás, hogy ő a gazdasági, én a szakmai ügyekért felelek. Ezt az ígéretet nem sikerült tartani. Az utolsó csepp az volt nálam a pohárban, hogy indult egy remek diáksport-kezdeményezés, 75 millió forintnyi eszközt osztottak szét iskolák között. De a minőség nem számított, volt, hogy olyan intézménynek adtak öt asztalt, ahol csak kettőt tudtak egyszerre felállítani, és megfelelő szakember sem volt. Beláttam, hogy annyi energiával, amennyim nekem van erre társadalmi munkában, nem tudok mit tenni. Inkább elmentem.
A tao-rendszert racionálisnak tartja?
Nagyon jónak tartom az ötletet, amelyen a tao nyugszik.
A Decathlon taózik?
Igen.
A cégek többsége szemérmesen hallgat erről.
Nincs mit titkolni, mert az ötlet tényleg jó. A baj a mértékkel és az ellenőrzéssel van. A sport forráshiányos volt, így sikerült cégeket bevonni a finanszírozásba. De ahol eddig zsíros kenyér jutott, ott most kaviár van. Ez nyilvánvalóan nem racionális. Ahol tizenöt-húsz évig megfelelő felszerelés és fizetés nélkül játszottak a túlélésre, ott az első lakomákon túlették magukat. Ahol a taónak pozitívan látható eredményét látom, az két sportág: a kosárlabda és a jégkorong. A többinél az látszik, hogy hirtelen nagyon sok légiós jelent meg az első osztályban, ahogy a külföldi edzőkre is lett keret, miközben az utánpótlás nem fejlődött komoly ütemben. A kiemelt sportágak finanszírozása pedig messze elmarad a taótól.
Kaviár helyett nekik halkonzerv jut.
Az biztos, hogy sok minden megváltozott a sportban. Az egyesületek nincsenek rákényszerítve, hogy szponzori bevételekhez jussanak. Mi a taónál is figyelünk arra, hogy olyanoknak adjuk, akiket ismerünk, év közben is van közöttünk együttműködés. Volt korábban emberi kapcsolatunk, aminek köszönhetően a szakmai munka minőségével is tisztában voltunk. Megjelentek ugyan nálunk is közvetítők, hogy segítenek klubot találni, de mondtuk, hogy köszönjük, ismerjük a magyar sportot. El sem költöttük a cégünk taóra fordítható teljes keretét.
Akkor adóztak is egy kicsit?
A négy cégünk összesen 380 millió forintot ajánlhatott volna fel a 2017-es eredmény után, ebből 237 milliót osztottunk szét. De emellett klasszikus szponzorációra és az utánpótlássport támogatására 200 milliót költünk évente. Az államnak adott egyéb adó- és járulékbefizetésünk 2017-ben meghaladta a 9 milliárd forintot.
Mi az a számon kérhető cél, amit Ausztriában el kell érnie?
Egyelőre egy áruházra van zöld jelzésünk, annak kell jól működnie.
Szimpla áruház-igazgató lesz?
Van áruház-igazgatónk. Én már a következő projekteken dolgozom, az első hónapok feltételezett sikerei után, remélem, gyorsan következik majd a többi nyitás. Megvannak a terveink a terjeszkedésre, hiszem azt, hogy itt is sikerrel fogunk járni.
