Belföld

Kokainnal fizette ki a fuvart

Kolontár Krisztián
Kolontár Krisztián

újságíró. 2018. 05. 31. 10:06

A Somogy Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és kábítószer birtoklás vétsége miatt emelt vádat három férfival szemben, akik közül egy értékesítette, míg másik két társa fogyasztotta a kábítószert.

A vádlott több alkalommal vásárolt kábítószernek minősülő porokat és tablettákat fogyasztás és továbbértékesítés céljából. Az ismerősi körébe tartozó másik két vádlott több alkalommal vett tőle tiltott szert, de egyikük alkalmanként soförködött is neki, ezért néha ingyen, illetve fuvardíj helyett is adott neki kábítószert.

A kábítószer kereskedéssel vádolt férfit tavaly decemberében fogták el, majd az otthonában lefolytatott házkutatás során nagyobb mennyiségű kábítószert – többek között amfetamint és kokaint – foglaltak le tőle.

Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő, büntetett előéletű kábítószer-kereskedővel szemben fegyház fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására, míg a fogyasztással megvádolt társaival szemben próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt.

Fotó: illusztráció

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

HOLLYWOOD, CA - NOVEMBER 12: Filmmaker Rory Kennedy speaks during the Academy of Motion Picture Arts and Sciences' 8th annual Governors Awards at The Ray Dolby Ballroom at Hollywood & Highland Center on November 12, 2016 in Hollywood, California.   Frederick M. Brown/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.