Belföld

Nem kell aggódni Simicskáért: jó éve volt a mezőgazdasági cégeinek

Öt cég összesen 16,3 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, futotta osztalékra is.

Lajta-Hanság Zrt.

Mindössze 126 millió forinttal maradt el a 2016-os évhez képest a Lajta-Hanság Zrt. nettó árbevétele, így tavaly 3,6 milliárd forintot könyvelhetett el a mosonmagyaróvári cég. A számokból látszik, hogy a Lajta-Hanságnál 2017-ben már Szlovákia is szerepelt a legfontosabb üzleti partnerek között, ráadásul rögtön az első helyen, 765 millió forintos exporttal.

Az adózott eredményét még növelni is tudta, a 310 millió forintos összeg az ötszöröse a 2016-osnak. A cég közgyűlési határozata szerint 123 millió forintot osztalékként fizetnek ki, az adózott eredményt pedig beteszik az eredménytartalékba.

Szombathelyi Tangazdaság Zrt.

400 millió forinttal növelni nettó árbevételét 2017-ben a Szombathelyi Tangazdaság Zrt. az előző évhez képest, így 1,9 milliárd forint lett. Ennek legnagyobb része, 1,5 milliárd forint állattenyésztésből származott. Exportból 56 millió forint jött be a céghez.

Nagyot ugrott az adózott eredmény, a 2016-os 14,6 millió forint után 2017-ben már 205 millió forint volt, ezt teljes egészében az eredménytartalékba helyezik át, a cég osztalékot nem fizet.

Sárvári Mezőgazdasági Zrt.

Eredményes évet könyvelhetett el a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. is, miután 2017-ben 3,2 milliárdos nettó árbevételre tett szert. Ez 700 millióval több, mint 2016-ban. Az összeg jó része, 2,9 milliárd forint belföldi tevékenységből származik.

Az adózott eredmény 436 millió forint volt (ez háromszorosa az előző évinek), a teljes összeg az eredménytartalékba kerül. Osztalékot azért fizetnek, mégpedig 85 millió forintot.

Mezort Zrt.

A többi céghez képest kisebb arányban tudta növelni az adózott eredményt a Mezort Zrt., a 2016-os 68,6 millió forintról 69,9 millió forintra. Jobb eredményt ért el a nettó árbevétel terén: míg 2016-ban 1,7 milliárd forint volt, tavaly már 2,4 milliárd forint – ez főként exportból gyűlt össze.

A cég közgyűlésének döntése szerint az adózott eredményt az eredménytartalékba teszik, míg 97,5 millió forint osztalékot kifizetnek a részvényeseknek.

Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt.

A nyugat-dunántúli agrárcégek mellett a ceglédi Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt. is jól prosperált tavaly. 2017-ben 5,2 millárd forintos nettó árbevételt produkáltak főleg sertés- és szarvasmarhatenyésztésből, ez az előző évhez képest 400 milliós növekedés.

A cég adózott eredménye 413 millió forint volt, ezt teljes egészében az eredménytartalékba csoportosítják át, míg 97 millió forintot osztalékként fizetnek ki.

Kiemelt kép: MTI/Sóki Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik