Belföld

Ököllel verte, és kifosztotta egy hatfős banda a nyugdíjasokat – videóval

Az egyik esetben a sértett egy 84 éves nő, a későbbi áldozat pedig egy 78 éves, mozgásában korlátozott férfi volt. Ez utóbbi sértett a járókeretével próbált védekezni, a támadók azonban őt ököllel bántalmazták, ami miatt az eszméletét is elvesztette.

A vádirat szerint az ügy vádlottjai – öt férfi és egy nő – 2016. november 13-án a hajnali órákban gépkocsival a XXII. kerületbe mentek, majd a kiszemelt családi házhoz közeli utcában leparkoltak. Innen a vádlottak közül négyen gyalog mentek tovább az ingatlanhoz, miközben két társuk a gépkocsiban várt rájuk.

A vádlottak berúgták a ház bejárati ajtaját, majd miután bejutottak az ingatlanba, a zajokra felébredő 84 éves, idős koránál fogva több betegséggel is küzdő sértettet a pénze és arany ékszerei átadására szólították fel. A nyugdíjas asszony nagyon megijedt, ezért kérlelte őket, hogy ne bántsák. Ekkor már felébredt az unokája is, és a nappaliba sietett. Amikor a vádlottak meglátták a férfit, ketten ököllel többször megütötték őt, amitől a földre került.

A támadók ezt követően a lakásban található vezetékes telefonokat kitépték a falból, majd több bútort is megrongálva, értékek után kutattak. Végül mintegy 20.000 forint készpénzt, egy mobiltelefont és egy fényképezőgépet vittek magukkal.

Három héttel később a négy vádlott szintén egy XXII. kerületi ingatlanba tört be, miközben két társuk a kocsiban várt rájuk. A zajokra felébredt a házban lakó 78 éves, járókerettel közlekedő sértett, aki a bejárati ajtó irányába kiabálva, távozásra szólította fel az elkövetőket. Ez megzavarta a vádlottakat, és távoztak, rövid idő múlva azonban visszatértek, és berontottak a házba. Az idős férfi a járókeretével próbálta meg visszatartani a támadókat, de ekkor egyikük ököllel megütötte, egy másik pedig befogta a száját, hogy ne kiabáljon. A sértett elvesztette az eszméletét.

A vádlottak átkutatták a házat, ahonnan végül egy lezárt, kulccsal nyitható faládát tulajdonítottak el, amiben a sértett elhunyt felségének okiratai, többek között születési anyakönyvi kivonata, bizonyítványai, halotti anyakönyvi kivonata volt.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség az ügyben két rendbeli csoportosan, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette, súlyos testi sértés kísérlete és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik