Belföld

Előzetesben marad a Teréz körúti robbantás vádlottja

Előzetes letartóztatásban marad a Teréz körúti robbantással vádolt P. László. A Fővárosi Törvényszék bírója, Kalina József ugyanis a hétfői tárgyaláson a bűnismétlés és a szökés, elrejtőzés veszélye miatt elutasította a védelem szabadlábrahelyezési kérelmét.

Az elmeorvosi és pszichológus szakértők meghallgatásával folytatódott hétfőn a Teréz körúti robbantással vádolt P. László pere a Fővárosi Törvényszéken. A mostani tárgyalás azonban nemcsak emiatt volt érdekes, hanem azért is, mert a bíró döntést ígért arról, hogy jóváhagyja-e P. László szabadlábra helyezési kérelmét vagy meghosszabbítja az előzetes letartóztatását. A robbantással vádolt férfi édesapja feszülten, de bizakodva várta a tárgyalás kezdetét.

Továbbra is komoly kételyeim vannak az eddigi bizonyítékokkal kapcsolatban. Az ujjnyomatszakértő a Teréz körúton egyáltalán nem talált nyomot. Ez azt jelenti, hogy a CBA-ban, a padon és a tetthelyen sem voltak a fiamtól származó ujjnyomok. A vegyész szakértő pedig azt mondta, hogy nem találtak HMTD nevű robbanószert a helyszínen. Ezek után egyértelműen azt várom, hogy ha nem is szabadlábra, de minimum házi őrizetbe kerül a fiam

– mondta lapunknak P. László édesapja a tárgyalás előtt.

P. László apja a tárgyalótermben
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Az apától megtudtuk, hogy megvan a védelem által kért toxikológiai vizsgálat eredménye. Eszerint P. László gyógyszereket szedett, de tudatában volt mindennek, így ez nem befolyásolta a korábbi vallomástételét. Az elmeorvosi és pszichológus szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy P. László súlyos önértékelési és kapcsolati zavarokkal küzd, de nem szenved olyan kóros elmeállapotban vagy pszichés betegségben, ami miatt ne lenne tisztában a cselekedetei súlyával. Elmondásuk szerint P. László esetében egy infantilis kapcsolati személyiségről van szó, akinek fontos, hogy a külvilágnak is megmutassa magát.

Cseterics Krisztián, a vádlott ügyvédje szerint ennek ellentmond az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézet korábbi megállapítása. „Azért vitatjuk ezeket, mert az IMEI-ben szintén szakpszichológus vizsgálta, és véleménye ellentétes a mostani szakvéleménnyel” – mondta Cseterics, aki feldúltan érkezett vissza a bíróságra a szünet után.

Ebben a percben kaptam a bv-től egy levelet, hogy az ügyfelem megtagadja, hogy kommunikáljak vele, és nem járul hozzá ahhoz sem, hogy adatokat küldjenek neki. Ez meglehetősen megnehezíti a munkámat

– közölte az ügyvéd.

A szünet után a tűzszerész meghallgatásával folytatódott a tárgyalás. A szakértő azt mondta, kizártnak tartja, hogy katonai vagy ipari robbanóanyagot használtak a robbantás során. Arra a következtetésre jutott, hogy házi készítésű detonátorral valósították meg a robbantást. A tárgyalás során felmerült, hogy használhatott-e olyan, HMTD nevű robbanóanyagot az elkövető, amit P. László homokkomáromi otthonában találtak. Ez azért volt lényeges, mert a robbanás helyszínen nem találtak HMTD-t.

A szakértő szerint az elkövető ennek ellenére is használhatott HMTD- nevű robbanóanyagot, ám az elégett, ezért nem lehetett kimutatni a nyomait.

Kiderült, hogy 2,5 kilogramm TNT-vel egyenértékű volt az a szerkezet, ami 2016 szeptemberében felrobbant a Teréz körúton. A vádlott megpróbált robbanószert gyártani már korábban is. Saját bevallása szerint a sparheltban szárította ki az általa készített anyagot, amit aztán feldarabolt. A tűzszerész a vádlott által elmondottak alapján arra a következtetésre jutott, hogy

P. László rendelkezett annyi tudással, hogy elő tudja állítani a Teréz körúton használt robbanóanyagot.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A hosszúra nyúlt hétfői tárgyalás végén a bíró elutasította a védelem szabadlábra helyezési kérelmét. Döntését azzal indokolta, reálisan fennáll a bűnismétlés, a szökés és az elrejtőzés veszélye. Az ügyész tudomásul vette a döntést, a védelem viszont fellebbezett.

„Nem tudtam, hogy a bírónak nincs lehetősége az eddigi bizonyítékokat figyelembe venni. Egy bohóckodás az egész” – mondta bosszúsan P. László apja.

Mint arról beszámoltunk, a Központi Nyomozó Főügyészség 2017 decemberében emelt vádat az ügyben, a vádirat két pontból áll. Az első a robbantásról szól, ami miatt az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, illetve robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaélés bűntettével vádolja P. Lászlót. A második vádirati pont a robbantás után, október elején megírt és el nem küldött levélről szól, amelyet a vádlottól lefoglalt laptopon találtak meg a nyomozók. Ebben a vádlott kilátásba helyezte, hogy további robbantásokat követ el, ha a Belügyminisztérium nem fizet ki neki egymillió eurót. Emiatt az ügyészség terrorcselekmény előkészületével is vádolja P. Lászlót, akire az ügyészség fegyházban végrehajtandó, életfogytig tartó szabadságvesztést kért.

Kiemelt képünkön a  Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét vezetik a tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján 2017. április 20-án. Fotó: Mihádák Zoltán / MTI 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik