Belföld

Édesapja szerint házi őrizetbe kerülhet a Teréz körúti robbantással vádolt P. László

Édesapja azt reméli, hogy a hónap végén szabadlábra vagy házi őrizetbe kerülhet a Teréz körúti robbantással vádolt P. László. Az ügyet tárgyaló bíró május 28-án dönt arról, hogy elrendeli-e az enyhébb kényszerintézkedést az előzetes letartóztatás helyett – tudta meg a 24. hu. P. László édesapja azért ennyire bizakodó, mert azt mondja, komoly kételyek merültek fel az eddigi bizonyítékokkal kapcsolatban.

Nyomszakértőt, vegyészt, fizikust és egy ujjnyomatszakértőt hallgattak meg a legutóbbi tárgyalás során. Kiderült, hogy a helyszínen nem annak a cipőnek a nyomát találták meg, amit a fiamnál találtak

– nyilatkozta P. László édesapja.

Ez azért érdekes, mert a szakértő szerint a vádlott homokkomáromi házában talált cipő pont ugyanolyan típusú és színű, mint ami a felvételeken látható. Mindkettőnek fehér a talpa és az orrészen fekete védőréteg látható. P. László ügyvédje, Cseterics Krisztián ugyanakkor a hétfői tárgyaláson azt fejtegette, hogy ez a fekete rész nem látható a védencéről a CBA-üzletben készült, a sajtóban ismertté vált halászsapkás felvételen.

Ezt fényképekkel igyekezett a bírónak és a szakértőnek alátámasztani A szakértő szerint viszont látható a fekete rész, csak azért nem annyira szembetűnő, mert távolról készült a felvétel. De az édesapa szerint ez csak egy a számos furcsaság közül.

Kiderült, hogy az ujjnyomatszakértő a Teréz körúton egyáltalán nem talált nyomot. Ez azt jelenti, hogy a CBA-ban, a padon és a tetthelyen sem voltak a fiamtól származó ujjnyomok. Ami nyomot talált, az Homokkomáromban volt (ebben a zalai faluban lakott P. László – a szerk.) De a fizikus sem talált egyedi azonosító nyomokat, csupán általános hasonlóságokat állapított meg a vezetékeken található nyomok tekintetében. A vegyész szakértő pedig azt mondta, hogy nem találtak HMTD nevű robbanószert a helyszínen. Azt magyarázta, hogy maradványanyagokat szoktak fellelni a robbanás helyén, ám ezúttal egyedül ammónium nitrátot találtak.

Cseterics Krisztián szerint is számos furcsaság van az ügyben. Az elmúlt hetek fejleményeinek tükrében ezért döntött úgy a védencével és annak édesapjával, hogy ismét kérvényezik P. László szabadlábra helyezését. Az ügyvéd megerősítette információnkat, hogy a bíró május 28-án bírálja el az erről szóló kérelmüket. Kérésünkre pedig azt is elmondta, mi a véleménye a legutóbbi szakértői vizsgálatokról.

A meghallgatott szakértők szerintünk nem erősítettek a vád pozícióját, ujjnyom és DNS is meglepően kevés helyről került rögzítésre. A vádlottól lefoglalt cipőt mint nyomhagyó lábbelit a szakértő nem azonosította a helyszínen vett mintákkal. HMTD nevű robbanószert sem találtak a helyszínen. Szóval vannak kételyek a bizonyítékokkal kapcsolatban.

Az elmeorvosi szakértői vizsgálat eredménye, mint megírtuk, beszámíthatónak nyilvánította a Teréz körúti robbantással vádolt férfit, akinek DNS-ét a genetikai szakértők vizsgálatai a robbanás helyszínén talált táskamaradványokon és vezetékdarabokon is azonosították.

A 2016 szeptemberében elkövetett merényletben két járőr is életveszélyes sérüléseket szenvedett. Egyikük mellkasában a mai napig ott van egy repeszdarab, mert az orvosok szerint túl kockázatos lenne eltávolítani. P. Lászlót előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette kísérletével, robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntettével, valamint terrorcselekmény előkészületének bűntettével vádolja az ügyészség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik