Belföld

Kövér mentális fordulatot sürget

Szerinte a demokrácia ünnepe lesz, amikor Orbán elköltözik.

Az InfoRádióban Kövér László azt mondta, nyáron hetente, ősztől kéthetente ül össze az Országgyűlés. Módosítják a házszabályt, hogy gördülékenyebb legyen a munka. Az új kormány és az új Parlament együttműködésében nem számít változásra. Nincs törvényalkotási kényszer,

tehát nyugodt, kiegyensúlyozott, higgadt, ilyen értelemben kissé lassú törvényhozásra számítok.

A házelnök az államtitkároktól azt várja, hogy a korábbiaknál intenzívebb kapcsolatot ápoljanak a kormánypárti frakciókkal,

ne legyenek félreértések, ne legyenek megoldatlan ügyek.

Nem örül Gyurcsány frakciójának

Szerinte a parlament ellenzéki alelnökei (Sneider Tamás, Hiller István) hasonlóan gondolkodnak a T. Ház tekintélyéről mint ő, de  kellene egy zsinórmérték, hogy a levezető elnök, mit tegyen, ha egy-egy képviselő tiszteletlen.

Kövér László arról, hogy már a Demokratikus Koalíció is önálló frakciót alakíthatott azt mondta: Gyurcsány Ferenc és pártja pódiumra lépésével nem emelkedni fog a parlamenti viták színvonala, hanem tovább csökken. Ez nem tölti el örömmel és már azzal is elégedett lenne, ha a most következő négy év nem lenne borzalmasabb, mint az előző.

Videón, ahogy Kövér László durván alázza az ellenzéket
Szerinte Gyurcsány erkölcsi hulla, Karácsony de Gaulle kutyájának szellemi szintjét sem üti meg.
Kövér László: Nagyobb ricsajok lesznek
A házelnök keményen beleszállt az ellenzékbe.

Ünnep lesz Orbán költözése

A kormány egy éven belül elköltözik, az üres irodákat részben az országgyűlés dolgozói foglalják el, részben visszaállítanák a régi tereket az Országházban. Szerinte a kormány budai Várba költözésének szimbolikus jelentősége van, hiszen az államhatalmi ágak szétválasztásából következik, hogy a két hatalmi ág helyileg is  elváljon. A házelnök szerint a költözés demokrácia nagy ünnepe lesz.

Tízmilliárddal drágábban költözik a Várba a minisztérium
A nemrég felújított épületnek újra nekiesnek, hogy ismét úgy nézzen ki, mint 1905-ben.

12 év is kevés a népesedés gondjaira

Az Országgyűlés elnöke jelezte, az elmúlt évek fő témái áthúzódnak az új ciklusra, hiszen a kormány nem a migrációban, hanem a családok támogatásában látja a demográfiai gondok megoldását, amire szerinte még három ciklus is kevés, mert csak nagyon lassú változásokra lehet számítani.

Fontos, hogy négy év múlva el tudjuk mondani, hogy amit a kormány anyagi meg politikai eszközökkel megtehetett azért, hogy a fiatal generációkat a családalapításra rábírja, illetve értékként tudja elfogadtatni a magyar társadalommal a családalapítást, sőt a kétgyerekesnél nagyobb családokat is, ezt megtettük.

Kövér László mentális fordulatot sürgetett.

Legyen egyre inkább a gondolkodásunk emberközpontú, tehát ne fogyasztásközpontú. Ne azt nézzük állandóan, hogy éppen mit tudunk még megszerezni az anyagi világból, hanem próbáljunk meg saját magunk felé meg az emberi kapcsolatok felé fordulni.

Négy hálószobás rezidenciát kap Kövér László
Díszterem és könyvtár is lesz benne.

Kövér László szerint a jövő tavaszi európai parlamenti választások fő kérdése a migráció lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik