Belföld

Czeglédy Csaba testvére, Péter az egyik előzetesbe tett férfi

Elrendelte a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a Czeglédy Csaba és társai ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult ügyben hétfőn őrizetbe vett négy személy közül két férfi, köztük Czeglédy Péter előzetes letartóztatását – írja a magyaridok.hu. Szanka Ferenc a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője lapunknak azt mondta, hogy a bíró a két női gyanúsítottal szemben már nem tartotta szükségesnek a kényszerintézkedés elrendelését.

Ahogy arról korábban beszámoltunk szocialisták politikus-ügyvédje, Czeglédy Csaba és társai ellen a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságán különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt zajló büntetőeljárásban hétfőn vették őrizetbe a két-két férfit, illetve nőt. Az őrizetbe vételt többek között a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye indokolta. Az őrizeteseket még hétfőn gyanúsítottként hallgatták ki, majd a Csongrád Megyei Főügyészség a nyomozó hatóság előterjesztésére két férfi és egy nő esetében indítványozta a legsúlyosabb kényszerintézkedés, az előzetes letartóztatás elrendelését.

Valamennyien a szombathelyi székhelyű Human Operator Zrt. alkalmazottai voltak, és valamennyien az iskolaszövetkezetek tényleges irányításában is részt vettek, amellyel összefüggésben általános forgalmi adó adónemben, valamint a munkáltatáshoz kapcsolódó közterhekben mintegy 6,253 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek. Mindhárom gyanúsított a megalapozott gyanú szerint a 2011. és 2017. év közötti időszakban nyújtott segítséget a bűnszervezet bűncselekményeihez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik