Belföld

„Nincs csendháborítás, takarodjatok innen!”- kiabálta a rendőröknek az edelényi férfi

Két férfi az intézkedő rendőrökre támadt Edelényben. A Miskolci Törvényszék előzetes letartóztatásba helyezte őket.

Elrendelte az előzetes letartóztatását a bíróság annak a két férfinek, aki a gyanú szerint rendőrökre támadt hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben – közölte a törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.

Horváth Dóra azt írta: a rendőrök bejelentést kaptak, hogy egy edelényi lakóházban túl hangosan hallgatják a zenét. A járőrök felszólították az épületben levőket, hogy halkítsák le a készüléket, ám ők trágár szavakkal reagáltak. Egyikük elindult a rendőrök felé, miközben azt kiabálta, hogy „nincs csendháborítás, takarodjatok innen!”.

A járőrök úgy döntöttek, hogy előállítják a fenyegetően fellépő férfit, és mivel ellenállt, testi kényszert alkalmaztak ellene. Ekkor egyik társa rángatni kezdte a rendőröket, akiknek gázspray használatával sikerült elhárítaniuk a támadást – áll a közleményben.

A gyanúsítottak ellen – akik felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt állnak – hivatalos személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást. Az előzetes letartóztatás ellen a gyanúsítottak fellebbeztek, ezért a végzés nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik