Belföld

Ihász: Gyárfásnak nem volt bűne, amit pártolhattam volna

Az úszószövetség exelnöke baráti tanácsért fordult a volt főügyészhez.

„Úgy érzem magam, mintha szerepet kaptam volna a Tanú című filmben” – mondta a Zoomnak adott interjúban a Gyárfás-ügyben bűnpártolással gyanúsított volt fővárosi fellebbviteli főügyész.

Ihász Sándor a gyanú szerint tavaly októberben átvette Gyárfás Tamástól a Fenyő-gyilkosságról folytatott beszélgetés leiratát, és bár látnia kellett volna, hogy az fontos új bizonyíték, mégsem adta át az ügyben nyomozó rendőröknek. Ám Ihász szerint „ebből így semmi nem igaz”, egy pár oldalas írást kapott Gyárfástól, amit évekkel korábban folytatott beszélgetésekből, „versszerűen” vágtak össze.

Gyárfás baráti tanácsot kért Ihász szerint, aki azt javasolta az úszószövetség volt elnökének, hogy ha úgy érzi, zaklatják, fenyegetik, esetleg zsarolni próbálják, forduljon a rendőrséghez. Az Ihásznak átadott dokumentumokat Gyárfás készítette össze ügyvédje számára, hogy majd azokat adják be a rendőrségre – állította a volt főügyész. Ez meg is történt, ami Ihász szerint önmagában kizárja a bűnpártolást, ráadásul amikor mindez történt, Gyárfás ellen semmilyen hivatalos eljárás nem folyt.

Nem volt bűne, amit pártolhattam volna és nem is adhattam neki tanácsot hivatalos eljárásban

– jelentette ki. Elmondta, hogy Gyárfás pár nappal a találkozásuk előtt kapott egy papírt, elmondása szerint egy számára ismeretlen kopasz férfitól a háza kapujában. A férfi azt kérte tőle, hogy a lakásában olvassa el. Gyárfás az irományt Ihász szerint nem is akarta átvenni, de a kopasz azt mondta neki, hogy akkor tragédia lesz. Ekkor bement a lakásba, elolvasta, lemásolta, majd közölte a ház előtt várakozó férfival, hogy ez őt nem érdekli.

Ihász szerint Gyárfás attól tartott, hogy rágalomhadjárat kezdődik ellene, és abban kért tanácsot, hogy ilyenkor mit lehet tenni. Abszurdnak tartotta azt az állítást, hogy főügyészként tisztában kellett volna lennie azzal, hogy a Gyárfástól kapott iratok olyan információkat tartalmaznak, amiket a Fenyő-ügyben húsz éve tartó nyomozás több tízezer oldalas nyomozati anyaga nem.

Gyárfás Ihász szerint azt mondta, nem akar feljelentést tenni, mert fél, hogy kiadják azt a sajtónak. A volt főügyész erre azt tanácsolta neki, hogy várjon, hátha ezzel vége is lesz az egésznek. Ezután – állítja Ihász – egy lesötétített, szlovák rendszámú autó állta el Gyárfásék garázsbejáratát, de csak annyit mondta, hogy felforrt a hűtővize a kocsijuknak, udvariasan elnézést kértek, majd elmentek. Ezután találta meg Gyárfás a postaládájában azt a hangfelvételt, amelyen közte és Portik Tamás közt korábban lezajlott beszélgetések lehettek.

Arra a kérdésre, hogy ennek a felvételnek a leiratát foglalták-e le az irodájában, Ihász nemmel válaszolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik