Belföld
AppleMark

Európai szabadalmat kapott Rogánék találmánya

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2018. 05. 03. 07:55

Korábban a témában:

Április közepén megszűnt Rogán Antal és két társa, Csík Balázs és Lengyel Csaba találmányának ideiglenes szabadalmi védettsége, írja a Népszava.

A lap szerint a hatóság kénytelen volt lemondottnak tekinteni a védelmi kérvényt, mivel a találmány jelenlegi gazdája, a Csík Balázs és Lengyel Csaba jegyezte MobilSign a lehető leginkább meghosszabbított határidő ellenére se adta be a találmány érdemi vizsgálatához szükséges papírokat.

A cikkben emlékeztetnek, Rogán két társával együtt 2015 nyarán kérte egy elektronikus aláírási, illetve azonosítási eljárás levédését a hazai hatóságtól, és még az sem szegte kedvüket, hogy a sajtó már akkoriban is arról írt, hogy az akkor épp Rogán Antal vezette Fidesz-frakció törvénymódosításokkal milliárdos bevételeket terel a Csík Balázs többségi, illetve Lengyel Csaba kisebbségi tulajdonában álló, tanúsítással foglalkozó Hunguard Kft.-hez.

Rogán Antal legfrissebb vagyonnyilatkozatában egyébként már ott díszeleg 25 millió forint, amit a MobilSigntól kapott találmányhasznosítási díj címén. Pedig elvben csak az eladás után következett annak elbírálása, hogy a beadott műszaki anyag újdonságértékű-e, avagy csak mások korábbi találmányainak utánérzése.

Frissítünk!

A cikk publikálását követően a Népszava más forrásból azt az információt kapta, hogy az érintettek tudatosan hagyták kifutni a szabadalmi ügy hazai fellebbezési határidejét, mivel inkább az európai szabadalmaztatási eljárást választották. A sikeres európai szabadalombejegyzést Magyarországon is érvényesíteni tervezik.

Kiemelt kép: MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Hungary's forward Adam Szalai (C) celebrates scoring with midfielder Balazs Dzsudzsak and defender Willi Orban (L) during the UEFA Nations League football match Hungary v Finland in Budapest on November 18, 2018. (Photo by ATTILA KISBENEDEK / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.