Belföld

Az ellenállást nem lehet feladni – üzeni az MSZP, amely színpadot se állított május 1-jén

Az ellenállást nem lehet feladni, az ellenzéki politizálás egyetlen kritikus feltétele az összefogás – ezt hangoztatták az MSZP politikusai a párt városligeti majálisán az MTI beszámolója szerint.

Mivel a kudarcos választási eredmény ismeretében Molnár Gyula pártelnök lemondott, a szocialista pártnak jelenleg nincs vezetője. Az MSZP a szokásokkal ellentétben színpadot sem állított a Városligetben, politikusai egy sátorban fejtették ki véleményüket, érthető módon nem éppen ünnepi hangulatban.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt mondta, nem lehet, hogy az ellenzéket maga alá temesse a frusztráció a választási eredmény miatt, ki kell jönni a gödörből, az ellenállást nem lehet feladni. Meg kell teremteni a baloldal egységét, a baloldalon nincsenek ellenségek. De nem mehet tovább úgy a baloldal, ahogy az elmúlt nyolc évben ment – jegyezte meg.

Május 1-jétől kezdjük ellenállásnak nevezni az ellenzéket – ezt már Hiller István, az MSZP választmányának elnöke mondta, aki szerint az új választási kampány mindig a választás másnapján kezdődik. Tévedésnek nevezte, hogy vannak, akik azt gondolják, elég 2021 novemberében összekalapálni az együttműködést. Ők az ellenállás ellenfelei, közölte.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Hiller a választást értékelve azon véleményének is hangot adott, hogy

Karácsony Gergely nélkül a dolog tragikus lett volna.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője arról beszélt, hogy az Orbán-kormány Brüsszel ellen hangolja a magyar embereket, félremagyarázza az uniós történéseket. Ezért mozgalmat indított, százezer szószólót keres, akik elviszik a magyar emberekhez a valódi híreket az unióról.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője szerint Budapest életéből az hiányzik, hogy önállóan dönthessen a pénzügyeiről, és minden befizetett 10 adóforintból egy forint maradjon a fővárosban. Szerinte Budapesten „értelmes többség van”, ennek következménye, hogy a budapesti választókerületek kétharmadában ellenzéki jelölt nyert.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik