A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, április 18. és 23. között, 995 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a választás után kialakult politikai helyzetet.
A megkérdezettek fele elégedetlen az április 8-ig választások eredményével, kicsivel kevesebben vannak akik elégedettek azzal. A megkérdezettek 87 százaléka válaszolt úgy, hogy részt vett az április 8-i választásokon, és azok akik nem mentek el tízből négyen ma máshogy döntenének, és elmentek volna szavazni. Akik szavaztak, tízből kilenc fő (87 százalék) nem változtatna a szavazatán az eredmények ismeretében.
A Fideszre leginkább azért szavaztak a választók, mert úgy gondolják, hogy a párt megoldja a menekültproblémát, mert jobban él, vagy mert mindig is a Fideszre szavazott. Az ellenzéki szavazók közül legtöbben azt említették a helyzet okának, hogy az ellenzéki pártok nem tudtak megegyezni, lényegében ennyien mondták azt is, hogy megtévesztettek, megfélemlítettek a szavazók, illetve sokan említették még a választási rendszert is.
A választók több mint fele, az ellenzékiek háromnegyede úgy gondolja, hogy a baloldali ellenzék sikeresebb lehetett volna, a megtörténtnél szorosabb együttműködéssel. A szélesebb együttműködés elmaradásáért azon szavazók, akik szavaztak volna rá, elsősorban az LMP-t, és a Jobbikot teszik felelőssé.
Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt