Belföld
Budapest, 2017. június 27.
A közvetlen repülõtéri buszjárat Budapest belvárosában 2017. június 27-én. A Liszt Ferenc-repülõtér és a Deák Ferenc tér között július 8-ától közlekedik a 100E jelzésû járat.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Akkora a tömeg a BKK reptéri járatán, hogy rosszul lesznek az utasok

24.hu
24.hu

2018. 04. 30. 08:31

Ismét rosszul lett egy utas a reptéri expresszbuszon a zsúfoltság miatt, az eset még szombat reggel történt – írta a Közlekedő Tömeg blog.

A járaton embertelennek tűnő körülmények voltak: száznál is többen utaztak rajta, sokan csomagokkal, tovább fokozva a zsúfoltságot. Mire a busz 35 perc után megérkezett a reptérre, az elviselhetetlen körülmények miatt egy utas rosszul lett, mentőt azonban nem kért, mert sietnie kellett a repülőgépéhez – írják.

A blog szerint ez már a sokadik alkalom, hogy valaki rosszul lesz a buszon, ami mindössze 30 percenként közlekedik, pedig legalább 10 perceként kellene indulnia.

A 100E hiánypótló reptéri buszjáratot tavaly júliusban indította el a BKK. Egy út díja 900 forint, és csak néhány helyen áll meg a Deák Ferenc tér és Ferihegy között.

Budapest, 2017. június 27.
A közvetlen repülõtéri buszjárat Budapest belvárosában 2017. június 27-én. A Liszt Ferenc-repülõtér és a Deák Ferenc tér között július 8-ától közlekedik a 100E jelzésû járat.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Újabb részletek derültek ki a reptéri buszról
Azt is megtudtuk, tényleg csak a vizes vébé alatt jár-e majd.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Illyés Tibor

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Plastic debris floating on the ocean surface, shot underwater.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.