Belföld

Megszólalt a csecsemőgyilkos családja: „azt sem tudjuk, ki a gyerek apja”

„Kaphatott volna kevesebbet is, mert szerintem nem volt eszénél, amikor ezt tette. Épeszű ember ugyanis ilyet nem csinál” – ezt mondta a 24.hu-nak az újszülött csecsemőjét kivégző nő egyik hozzátartozója azok után, hogy I. Alexandra pénteken, a Balassagyarmati Törvényszéken hat év fegyházbüntetést kapott.

Senki nem tudja a családból, hogy mi vitte rá erre. Olyan szépen elrendezhette volna ezt az egészet, ha nem akarja a picit megtartani. Elég lett volna, ha elmegy agy anyaotthonba és ott szüli meg, de több más módja is lett volna annak, hogy ne következzen be ez a tragédia”

– mondta lapunknak a csecsemőgyilkos egyik rokona. A bíróság megállapítása szerint a nő már a szülést megelőző napokban szülésindító praktikákat és a magzatvíz megindításának lehetséges módjait kereste az interneten, majd otthona mellékhelyiségében megszülte a babát.

Az orvosszakértői vizsgálatok szerint azon kívül, hogy korábban jött a világra, semmi baja nem volt a kislánynak. A nő mégis brutális lépésre szánta el magát. Kiemelte a vécékagylóból a picit, betette egy kartondobozba, majd flakonokat és éghető anyagokat dobott mellé, és megpróbálta meggyújtani. Miután ez nem sikerült, a holttestet egy zsákba tette és elrejtette a fészerben.

A kislány halálát végül fulladás okozta. Az eljárás során kiderült, hogy a nő azért ölte meg a babát, hogy eltüntesse a bizonyítékokat. A településen ugyanis senki nem tudta, hogy terhes. A szülés után azonban rosszul lett, így kórházba kellett szállítani. Ott derült ki, hogy nemrég szült.

Az orvosok értesítették a rendőröket, akik házkutatást tartottak I. Alexandra otthonában. Már az is furcsa, hogy a faluban senki nem tud arról, hogy valaki terhes, de hogy a családjából sem tűnt fel senkinek, az már tényleg erős.

 Magának való volt és nem nagyon voltak barátai. Azért nem tűnt fel nekünk, hogy terhes, mert nagyon keveset mozgott, és akkor is mindig kocsival. Itt laknak pár házra tőlünk, de távoli rokonaink, ezért nem igazán jártunk össze velük. Azt se tudom, hogy ki a gyerek apja

– magyarázkodott a rokon, aki szerint a 28 éves nő rendezett körülmények közt lakott.

Kétgenerációs családi házuk van. Szandi élt az egyik felében a másikban pedig a szülei. Amikor az anyja elköltözött Salgótarjánba, akkor ketten maradtak a házban az apukájával. Amikor megtörtént a tragédia, akkor Szandi édesanyja is hazaköltözött. Gondolom azért, hogy a lánya mellett legyen. Egyikünk sem tudja, hogy mi vitte rá erre Szandit, mert nem volt egy durva lány. Biztos vagyok abban, hogy nem volt észnél, amikor ezt művelte. Épeszű ember ugyanis nem tesz ilyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik