A baloldal csúfos választási szereplése után szombaton már választmányra készül az MSZP, majd nyár elején kongresszusra. Utóbbin az is eldől majd, Tóth Bertalan vagy Kunhalmi Ágnes lesz a párt elnöke. A Népszava információ szerint jelenleg Tóth Bertalan az eddigi frakcióvezető az esélyesebb, de abban senki sem kételkedik, hogy Kunhalmira is nagy szüksége van a pártnak. Állítólag felmerült, hogy lehetne ő az Országgyűlés szocialista alelnöke, de jelen állás szerint ebben a pozícióban Hiller István újrázik.
A lap informátorai azt remélik Kunhalmi inkább az elnökhelyettesi posztra hajt, mivel a stratégiaalkotásról mást gondol, mint a párt többsége. Most egyfajta uniópártról beszél, csakhogy ezt az MSZP-DK tengelyén képzeli, viszont a párt többsége nem érezné túl gyümölcsözőnek az újabb együttműködést Gyurcsány Ferenc pártjával.
A lap szerint az MSZP-ben a főpolgármesteri székért sokan Karácsony Gergelyt szeretnék csatába küldeni.