Belföld

Alföldi: Ha már a humortól is félünk, az nagyon a végét jelzi

Kedden írtunk arról, hogy Pécsen lemondták az Igenis, miniszterelnök úr előadását Alföldi Róbert főszereplésével. A Kodály Központ azóta sem árulja el, miért marad el a „válságkomédia”, pedig már több mint 24 órájuk volt arra, hogy tájékoztassák a közvéleményt az okokról.

Kedden sikerült utolérnünk Alföldit, aki lapunknak többe között azt mondta, nem őt, az országot kéne megráznia az ilyen híreknek.

Az RTL Klub Házon kívül című műsorában is beszélt a rendező az előadás törléséről. Szerinte nem lesz semmilyen magyarázat erről a Kodály Központ és a Zsolnay Színház részéről, hiszen nincsen egy olyan közéleti közeg, ami ezt kierőszakolja.

Úgy érzi, most nem vele lehetett probléma, inkább a darabbal.

Ha már a humortól is félünk, az már nagyon a végét jelzi.

– mondta.

(kiemelt kép: mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik