Belföld

3 milliárd forint közpénz ment a kamupártokhoz

Idén 3 milliárd forint közpénzt vittek el a kamupártok – ez derül ki a Transparency International Magyarország (TI) és a Political Capital számításaiból.

Közös közleményükben azt írják, hogy a kamupártok korrupciója, a kormánypártok elsöprő médiafölénye és a kormány saját pártjait támogató propagandája következtében a 2014-es voksolást követően a 2018-as országgyűlési választások sem voltak tisztességesek.

Számításaink szerint ezúttal 3 milliárd forint került az egyszázalékos támogatottságtól is fényévnyi távolságra lévő 14 miniformációhoz.

Szerintük több mint kétséges, hogy az állam akár egyetlen fillért is képes lesz visszaszerezni a törpepártoktól vagy azok vezetőitől.

Ez a pénz veszendőbe, a kamupártok működtetőinek a magánzsebébe ment. És ha az állam meg is kíséreli a pénz behajtását, az eljárás többe kerülhet, mint amennyit a kamupártoktól sikerül majd visszaszerezni. Egy biztos: az államnak cselekednie kell – írja a TI.

A szemünk előtt csalják el a választást
Két és fél milliárd forint kampánytámogatást kaphatnak a kamupártok. Egy részük már most az eltűnésre készül: üres telekre és üdülőbe bejelentett pártot is találtunk a listát állítók között. Legalább 16 körzetben rokonok indultak egymás ellen.

A TI és a Political Capital már 2013-ban figyelmeztetett, hogy a kampányfinanszírozási törvény megágyaz az állami támogatásra hajtó, politikai céllal és valós támogatottsággal nem rendelkező pártoknak. Számításaik szerint a kamupártok 2014-ben kis híján 4 milliárd forintjába kerültek az adófizetőknek.

Egy hónappal az április 8-ai választások előtt jeleztük, hogy a közpénzmilliárdok kamupártok általi lenyúlása továbbra is súlyos, megoldatlan probléma. Pedig a kormánynak nem kellett volna mást tennie, mint követnie az általunk 2013 óta javasoltakat. Ha ez megvalósult volna, akkor a pártok kizárólag kincstári kártyán férhetnének hozzá a kampánytámogatáshoz, és az egyéni jelöltekhez hasonló szigorúsággal kellene elszámolniuk a költéseikről. Nem így történt, így az idei voksoláson is hemzsegtek a kamupártok.

Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik