Belföld választás 2018

Vajon halálra van ítélve az MSZP?

Kálmán Attila
Kálmán Attila

újságíró. 2018. 04. 10. 13:58

Döbbentek és bénultak az MSZP-sek Botka lemondása után – ez volt a címe annak a cikknek, amit egy nappal azután írtunk, hogy Botka László úgy döntött, nem csinálja végig a kampányt az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként. Most, fél évvel később még döbbentebbek és még bénultabbak a szocialisták. Dermedtek, letargikusak és tanácstalanok.

Nincs ebben semmi fura kevéssel azután, hogy a Fidesz hatalmas vereséget mért az ellenzékre. Az MSZP-P-re mindössze 646 ezren szavaztak listán, ami 12,3 százaléknak felelt meg.

Ennél kevesebben – 534 ezren – csak az 1990-es választáson szavaztak az MSZMP-utódpártra, úgy, hogy akkor egy ország akarta akkor elzavarni a kommunistákat.

Az Összefogásra négy éve 1 millió 273 ezren szavaztak. Ha összeadjuk a most külön listával induló baloldali pártok szavazatait, akkor mindössze 971 ezret kapunk, a jóval magasabb részvételi arány ellenére. Nem túlzás azt mondani, hogy a baloldal, de elsősorban az MSZP összeomlott.

Nyáron lehet új MSZP-elnök

Miután tegnap este az MSZP újbudai eredményvárójának záróakkordjaként Molnár Gyula pártelnök bejelentette a lemondását, és Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt keserű szájízzel beismerte a súlyos vereséget, két fontos kérdést kezdtek megvitatni a pártban.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
  1. Ki fogja vezetni az MSZP-t?
  2. És egyáltalán: ha lesz is MSZP, milyen formában?

Az első kérdésre a válasz viszonylag egyszerű.

Volt arról szó, hogy már szombaton tisztújító kongresszust tart a párt, de ma már azt mondták, hogy ilyet inkább csak nyár elején fognak tartani. 

Hétvégén csak a választmány ülésezik, a pártot pedig ügyvezetőként hárman vezetik az új elnök megválasztásáig: Hiller István választmányi elnök, Tóbiás József pártigazgató és Tóth Bertalan frakcióvezető.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu

Többen mondták, hogy kár lenne azt hinni, hogy egy gyenge MSZP elnöke nem akarna senki lenni. De még inkább csak tippelgettek, kik indulhatnak, biztosra még senki nem tudott semmit mondani. Négy nevet dobtak be többen is. Ők aspirálhatnak az elnöki posztra:

  • Mesterházy Attila korábbi pártelnök és miniszterelnök-jelölt,
  • Tóth Bertalan,
  • Harangozó Tamás, aki két éve is pályázott az elnöki tisztségre,
  • és Botka László.

Esélyeket, taktikákat, miérteket egyelőre még kár keresgélni, annyira bizonytalan és homályos a helyzet. De annyi biztos, hogy nem marad vezető nélkül a párt.

Karácsony sorsa összefonódhat az MSZP-ével

Érdekesebb kérdés, vajon mi fog történni az MSZP-vel. A választási eredmény ugyanis egyrészt lesújtó, de érdemes azt is szem előtt tartani, hogy fél éve történelmi mélypontra mérték a szocialistákat. Karácsony megjelenése pedig felrázta a pártot: a Párbeszéd-vezér kampánya és a hódmezővásárhelyi meglepetés túlságosan is optimistává tehetett sok MSZP-st, ezért volt nagyobb a pofon, amikor kiderült, mekkorát nyert a Fidesz, és milyen gyengén muzsikált az MSZP.

Budapest, 2018. február 10.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje (középen) a képviselőjelöltek társaságában a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országos kampánynyitó kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2018. február 10-én.
MTI Fotó: Soós Lajos
Olyan lelkes kongresszust tartott az MSZP, mintha máris megnyerték volna a választást
Annyira bíznak a szocialisták Karácsony Gergelyben, mint a Messiásban. Rég tűnt ennyire tettrekésznek és optimistának az MSZP.

Abban viszont nincs egyetértés az MSZP-ben, hogy meg kell-e győzni a zuglói polgármestert arról, hogy az önkormányzati világ helyett a parlamentet válassza, és azzal együtt az MSZP-t. Úgy tudjuk, Karácsony egyébként nem akar beülni a parlamentbe a győzködés ellenére sem.

Pedig ez kulcskérdés, mert

azok a szocialisták, akik számítanak Karácsonyra, vele és más fiatalabb politikusokkal együtt el tudnák képzelni, hogy a tisztújításon átvegyék az MSZP-t,

és megpróbálják kirakni a pártból azokat, akik szerintük rossz képet sugároznak kifelé a pártról: vagy mert elhasznált, hiteltelen arcoknak gondolják őket, vagy mert egyenesen Fidesz-kollaborációval gyanúsítják őket.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Amíg ez a kérdés nem dől el így, vagy úgy, addig nehéz bármit is mondani, de az látszik, hogy mindenki ötletel, mivel lehetne megmenteni az MSZP-t. Akár úgy is, hogy felrobbantják: többen azt pedzegették, az lehet a megoldás, hogy új pártot alapítanak, az MSZP-t pedig hagyják elsorvadni. Csak ilyenkor jönnek képbe azok az elméletek, hogy a Fidesz lélegeztetőgépen tartaná az MSZP-t, mert a megosztottság is jó a kormánypártnak, és az is, ha van egy ismert, de gyenge baloldali ellenzéke.

Ezért is vannak, akik egy másik stratégiában gondolkoznak, és vagy egy baloldali gyűjtőpártba – ahogy a Fidesz-KDNP tette a jobboldalon –, vagy egy ernyőszervezet alá terelnék a baloldali pártokat.

Annyi biztos:

ha minden a megszokott pályán megy tovább az MSZP-nél, az leginkább a Fidesznek kedvez.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.