Belföld
Debrecen, 2017. április 27.
Botka László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltje beszédet mond a párt utcafórumán a debreceni Kossuth téren 2017. április 27-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Döbbentek és bénultak az MSZP-sek Botka lemondása után

Kálmán Attila
Kálmán Attila

2017. 10. 02. 18:52

Korábban a témában:

Ma csak a Fidesznek van jó napja. Nézd meg, hogy röhögnek rajtunk

– mondta egy MSZP-s országgyűlési képviselő, amikor elsétált mellettünk egy kárörvendően vigyorgó kormánypárti a Parlamentben. Az első mondat nem feltétlenül igaz, mert több párt is lehetőséget lát az összeomlás szélén táncoló MSZP szavazóbázisának lerablására, de az biztos, hogy október 2. fekete nap lesz a szocialista párt történetében. Többen utaltak arra, hogy

olyan ez, mint Bajnai Gordon kikönyöklése az összefogás éléről, csak most a párton belül játszottak el hasonlót ugyanazok a szereplők,

nemigen törődve azzal, hogy saját pártjukat gyalulják le.

Botka László lemondása villámcsapásként érte az MSZP-seket: a hírt a szegedi polgármester legszűkebb körén kívül mindenki csak ma reggel tudta meg, noha Botka már tegnap este elküldte erről szóló levelét a pártvezetésnek. Azóta döbbenet és zavar érződik a szocialistákon, olyanok sem akartak nyilatkozni, akik pedig máskor készségesen válaszolnak kérdésekre. Volt olyan, aki azt mondta „nem tudná moderálni magát”, más azt, ha kinyitná a száját „az szaftos lenne.”

Hogy mi vezetett a lemondáshoz, azt ebben a cikkben már körbejártuk. Az általunk megkérdezett MSZP-sek védték a párt becsületét, és bár elismerték a belső feszültséget, a nehezen átlátható kavarást, Botka visszalépésének fő okát mégis abban látják, hogy rossz stratégiát választott, amihez makacsul ragaszkodott.

„Folyamatosan figyelmeztettük, többször mondtuk neki, hogy ez így nem fog menni. Le kell ülni a DK-val, meg kell egyezni Gyurcsánnyal, de ő hajthatatlan volt” – mondta egy elnökségi tag, akinek a véleményét mások is visszhangozták. És való igaz, hogy többen – köztük a hagyományosan erős budapesti MSZP-sek – nem értettek egyet Botkával, szerintük rosszul mérte fel a helyzetet: azt hitte sok bizonytalant meg tud szólítani, előbb vagy utóbb hozza a számokat, ezért kierőszakolhatja úgy a közös MSZP-DK-listát, hogy azon nincs rajta Gyurcsány Ferenc.

Azonban az MSZP-sek egybehangzó véleménye szerint Gyurcsány félreállítása akkor sem ment volna, ha jók a közvélemény-kutatási mutatók, úgy viszont, hogy 25 éves mélypontra zuhant a szocialista párt, lehetetlen volt a négyzeten.

Egy elnökségi tag azt mondta, ő „szinte sokkot kapott”, amikor értesült Botka lemondásáról. A reggeli elnökségi ülés is ilyen hangulatban telt. A következő lépést nem is egyszerű most kitalálni, de az szinte száz százalék, hogy nem lesz egyhamar újabb miniszterelnök-jelöltje az MSZP-nek. Az a legvalószínűbb – ahogy Molnár Gyula pártelnök is mondta –, hogy nem jelölnek senkit párton belül, mert „hülye lenne, aki a nyakába venné ezt a terhet.” Volt olyan, aki azt mondta, támogatná Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd jelöltjét, de más forgatókönyv nem vetődött fel, ami széles körben támogatott lenne.

Ahogy Molnár is elmondta délelőtt, az MSZP most az egyéni választókerületi jelöltekről kezd el egyeztetni potenciális szövetségeseivel, mert így is lépéshátrányban vannak a helyben már augusztus óta kampányoló Jobbikkal szemben. Ezzel kapcsolatban többen azt a félelmüket fogalmazták meg, hogy Gyurcsány vérszagot kap, és sokkal vastagabban fog majd a ceruzája, azaz több helyet követel majd magának, mint a 2014-es összefogáskor (ez a kutatási adatok alapján indokolt), de annál is, mint ha akkor állapodtak volna meg vele, tavasszal, amikor még magasabb volt az MSZP támogatottsága és Botka is jó pozícióban volt.

Ugyanis az MSZP a közvélemény-kutatások szerint rengeteg szavazót veszített,

akár a szavazóbázisuk negyedét is elbukhatta az év eleje óta.

A DK szavazóbázisa ugyan kisebb, de sokkal stabilabb, kisebb benne az ingadozás.

Nem DK-probléma, hanem Orbán-probléma van. Ha ma lenne a választás, a Fidesz kétharmaddal nyerne

– mondta Kunhalmi Ágnes, budapesti elnök, aki szerint az egyéni győzelmekre kell koncentrálni, így lehet visszaszorítani a Fideszt.

Így gondolják ezt a Jobbikban is, ahol viszont jó a hangulat, a képviselőik derűsen korzóztak ma az Országház folyosóján. Egyikük azt mondta,

a választási forgatókönyvük része volt, hogy összeomlik a baloldal, így ők lehetnek a Fidesz kihívói.

Ezzel pedig olyan szavazókat is szerezhetnek, akik inkább oda szavaznak, ahol erőt látnak, és ez felülírja baloldaliságukat. Ezt azzal támasztotta alá a jobbikos képviselő, hogy több helen megtörtént ez már, például Ózdon.

A DK-ban és az LMP-ben nem ilyen egyértelmű az öröm. Mint itt leírtuk, egy DK-s kifejtette, hogy nekik is rosszat tesz, hogy ilyen zavar van a baloldalon, de nehéz elképzelni, hogy Botka bukásától ne erősödnének. Az LMP viszont azért aggódhat, mert ugyan baloldali szavazókra is hajt, de amíg a Jobbikot nem szorítják meg jobban, addig Vona Gáboréknak nagyobb a gravitációs erejük.

Egy szocialista szerint viszont a fentiek nem igazak, ő úgy látja, 2014 után már elveszítették azokat a szavazóikat, akik hajlandók más pártokra szavazni. Szerinte az MSZP összeomlása oda vezetne, hogy egy több százezres szavazótömeg párt nélkül maradna, mert ezek az emberek „hívő MSZP-sek”, és az ezzel járó választói apátia más „demokratikus pártok szavazóit is megbénítaná.” Ezért meg kell gátolni, hogy dominónként dőljön össze a szocialista párt, és minden eszközzel megakadályozni tervükben azokat, akik ki akarnak lépni a pártból. Ugyanis többen azt mondták, számítanak kilépésekre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.