Belföld

Újra nekifutnak a népszavazásnak a Római-parti mobilgátról

A főváros már nem tud úgy kitérni a mostani kérdés elől, mint tavaly ősszel.

Hitelesítette a Fővárosi Választási Bizottság azt a népszavazási kezdeményezést, amely konkrétan a római-parti mobilgát megépítésére vonatkozik. A Dr. Czirmes Györgyné által benyújtott kérdés így szól:

Akarja-e, hogy a Duna Budapest római-parti szakaszán a parti sávban mobil árvízvédelmi gát épüljön?

A határozat ellen határidőig senki nem nyújtott be felülvizsgálati kérelmet.

A hvg.hu emlékeztet, hogy tavaly októberben már hitelesített a Kúria egy népszavazást a témában, akkor a kérdés arról szólt, hogy hatályon kívül helyezzék-e azt a közgyűlési határozatot, amely arra vonatkozott, hogy közvetlenül a parton kell megépíteni a mobilgátat, és nem a civilek által támogatott Nánási úti nyomvonalon. Tarlós Istvánék azzal bújtak ki a referendum alól, hogy visszavonták a szóban forgó határozatot, de a mostani kérdés elől már nem tudnának ezzel a megoldással kitérni.

138 ezer aláírást kell összegyűjteni a népszavazás kiírásához, de ez csak május 18-án kezdődhet, mert a törvényi előírás szerint országgyűlési választások előtt és után 40 napig nem lehet aláírásokat gyűjteni népszavazási ügyekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik