Belföld

Gyurcsány Ferenc tudatos csalást emlegetett

A DK elnöke szerint egyre több a bizonyítékuk arra, hogy a Fidesz csalhatott.

Az eddig napvilágot látott információk alapján Gyurcsány Ferenc szerint felmerül a gyanúja, hogy a választást előre megfontoltan, a kormánypárt

és a kormánypárt által irányított, felügyelt szervezetek egy részének közreműködésével, tudatosan, rossz szándékkal,

választási csalással befolyásolta.

Fotó: 24.hu

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint nincs hiteles magyarázat az informatikai rendszer összeomlására és arra sem, hogy több helyen a szavazatszámláló bizottságok tagjait nem engedték oda a szavazatok  elektronikus rögzítéséhez, ami pedig kötelező. Ilyen még sohasem történt a rendszerváltás óta.

Gyurcsány elfogadhatatlannak nevezte, hogy az urnazárás után több mint három órával sem volt adat, ami lehetővé tette, hogy akár órákig manipulálhatták az adatokat.

Mi történt este hét után? Mellár Tamás is csalást sejt
A független politikus szerint sem voltak teljesen tiszták a választások.
Fotó: 24.hu

Sajtótájékoztatóján a pártelnök bemutatott két dokumentumot. Az újpesti szavazókör eredménytáblája szerint jelöltjük, Varju László 244 szavazatot kapott egy szavazókörben, ahol a DK egyetlen listás voksot sem kapott. Ugyanez történt Pest megyében, Gyömrőn, ahol Nyeste Andrea 73 szavazatot kapott, a DK egyet sem. Ez nem életszerű, felveti a gyanút, hogy tudatosan csaltak – tette hozzá.

Korábban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője azt mondta, szerinte nem történt választási csalás, míg Tóth Zoltán választási szakértő ezt sem zárta ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik